CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Január 17-18-án az egyházmegyei családreferensek szokásos, évindító országos találkozójára, Vácott került sor. Részt vett a találkozón Dr. Bíró László családreferens püspök, a Magyar Katolikus Családegyesület munkatársai, valamint 13 egyházmegyéből atyák és házaspárok.A program Dr. Beer Miklós főpásztori köszöntőjével kezdődött. Majd előadás következett, „Családpasztoráció a Váci Egyházmegyében az egyházmegyei zsinat felmérése alapján” címmel. A résztvevők betekintést nyerhettek a váci egyházmegyében folyó zsinati munkába, azon belül részletesebben a „házasság - család” témakörébe.
A szombat reggeli szentmisét Dr. Beer Miklós püspök mutatta be, a jelenlévő papok koncelebrálásával. Ezt követte Dr. Beran Ferenc atya előadása, „Az Egyház társadalmi tanítása, értékeinkről: az emberről, a házasságról és a családról” címmel. „Isten tervében a házasság benne van, Istennek is benne kell lennie a házasságban. Isten szeretete teljes. Minekünk is teljesen oda kell ajándékoznunk magunkat a házastársunknak. Nem szabhatunk feltételeket.” – fejtette ki Beran atya, majd néhány irodalmi és az életből vett példákkal magyarázta el az ember, a házasság és a család helyes és helytelen működési modelljeit; az önátadás szépségét. Beszélt a gömb tökéletességéről, és arról, hogy két gömb sehogy sem illik össze. A fogaskerék nem tökéletes forma, de egymásba illik és így a legerősebb hajtást hozza létre.
Ezután a referensek beszámoltak egyházmegyéjük 2014-ben tervezett családpasztorációs programjairól. A résztvevők sok ötlettel, információval gazdagították egymást.
Bíró László püspök összefoglalót adott Ferenc pápa tanításaiból, a világegyház családdal kapcsolatos eseményeiről, a családot érintő folyamatokról; különös tekintettel az idén sorra kerülő III. rendkívüli szinódusra, melynek témája a házasság és a család lesz.
A hivatalos programot követően a résztvevők Pálos Frigyes atya vezetésével megtekintették a Váci Egyházmegyei Múzeumot és Vác nevezetességeit.
Mikesy Pongrác
Fotó: a szerző
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 22. kedd
Móric
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »