CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Messziről érkezett látogatója volt a Szent József plébániának. Robert Riedling atyát, a paramattai püspök oktatásért felelős általános helynökét Lédeczi Dénes esperes-plébános atya fogadta Szolnokon. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegye hírportáljának egyik írását adjuk közre.– Robert Riedling atya a paramattai székesegyház plébánosa, s amikor én 2011-től a szomszédos Blacktownban voltam magyar lelkész és ausztrál kisegítő lelkész, gyakran segítettük egymás szolgálatát – kezdte beszélgetésünket Dénes atya.
Amint elmondta, a paramattai püspökség élén Vincent Nguyễn Văn Long személyében Ausztrália első ázsiai születésű egyházi vezetője, és egyben az első olyan vietnami születésű püspök áll, aki egy Vietnamon kívüli egyházmegyét vezet. Az ő egyházmegyéjéhez tartozik egy magyar katolikus közösség is. A területén van a Szent Erzsébet Otthon, s a paramattai püspök nevezi ki az otthon lelki ellátását végző mindenkori magyar lelkészt, ő is így szolgált többször a paramattai egyházmegyében. Azt is megtudtuk, hogy a német származású Riedling atya nagyszülei Angliából vándoroltak be Ausztráliába. Dénes atya első kinti szolgálata idején szomszédos plébániákon szolgáltak. Riedling atya ezt követően öt éves angliai tanulmányai végeztével némi kerülővel került vissza Paramattába, ahol ő lett a székesegyház plébánosa. Mivel régi kapcsolatuk nem szakadt meg egymással legutóbbi, múlt év novemberi ausztráliai kiküldetése idején Dénes atya az ő plébániáján szállt meg.
– Nagy örömmel fogadott, s felvetette, hogy tervezett európai útján eljöhetne-e hozzám, amire örömmel mondtam igent. Budapesten a repülőtéren vártam, s először Vácra mentünk, ahol Marton Zsolt megyés püspök atya fogadott bennünket, akivel angolul tudtunk beszélgetni. A püspöki palota és Vác templomainak megtekintése során a Hét kápolnában ifjúsági lelkészként szolgáló szolnoki származású Kovács Zsolt atya látott vendégül bennünket. Szolnokra érkezésünk másnapján először a Zsinagógában a Tornyai kiállítást nézte meg Róbert atya, majd a katolikus gimnáziumba mentünk, ahol Balogh Zsolt igazgató úr és Virágné Józsa Csilla igazgató-helyettes asszony fogadott bennünket. Az iskolában Robert atya három angolórát tartott a diákoknak, akiknek kérdései igazi interaktív programmá tették a látogatást. A gyerekeket nagyon érdekelték a hallottak, számos kérdésük volt a hivatásáról, az ottani környezetről, életmódról, a mindennapi élet kereteiről. A veszélyes állatok, az étkezés is érdekelték őket, illetve milyen helyeken járt már a Róbert atya Ausztrálián belül, mit szokott szabadidejében csinálni, hogyan él a hétköznapokban, mint pap, ezek voltak a fő témák.
– Következő napirendi pontként a vendég Szepcsik Renáta igazgatóhelyettes asszony kíséretében az általános iskola néhány osztályába is ellátogatott. Mivel eredeti végzettsége pedagógus, első diplomája megszerzését követően végezte a teológiát, így nagyon hasznos foglalkozást tudott tartani valamennyi korosztálynak, akikkel ott találkozott. A gyerekeknek az anyanyelvi szintű, irodalmi angolsággal folytatott beszélgetés is fontos élmény volt.
– A következő nap budapesti kirándulást tettünk az atyával, ahol megtekintette a Szent István Bazilikát, a Lánchidat, a Budai Várat, a Magyar Nemzeti Galériát és a Mátyás-templomot is. Utolsó nap látogattuk meg a szolnoki Belvárosi templomot, és a Mustármag katolikus óvodát, ahol Somogyiné Tálas Anikó, az intézmény vezetője és a helyettese fogadott bennünket. Az atya meglátogatta a gyermekcsoportokat, megnézte a foglalkozásokat, a vezetőnő tájékoztatta őt a gyerekek programjairól, feladatairól.
– Dénes atya elmondta, hogy amikor a programot követően felkísérte vendégét a repülőtérre, ahonnan majd Amszterdamba, onnan Suriname-ba folytatta útját, beszélgetésük során Robert atya kiemelte, hogy először járt Magyarországon, ami nagy élmény volt számára. Kellemesen érintette, hogy mindenki, közöttük a megismert tanárok is nagyon nagy barátsággal, szeretettel fogadták, s nagyon közvetlen embernek ismerte meg püspökünket is. Örült, hogy jó fogadtatása volt a szolnoki katolikus gimnáziumban a megjelenésének, és úgy érezte jó nyomokat hagyott a diákokban és a tanárokban is. Különös öröm volt számára, hogy a gyerekekkel is angolul tudott kapcsolatot teremteni.
Mosolyogva tért ki arra, hogy a Szolnokon meglátogatott Belvárosi nagytemplom hamarabb épült, mint ahogy Ausztráliát 1788-ban felfedezték, s itt egy épület is idősebb, mint az ő hazája, – zárta az ausztrál vendég atya jó hangulatú látogatásának történetét Lédeczi Dénes esperes plébános.
Fotó: szoljon.hu
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »