CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Virágvasárnap délután a templomkertben gyülekeztek a kosdi hívek, hogy elinduljanak és a falu utcáit járva tegyenek tanúságot Jézus kereszthalált is vállaló szeretetéről. Azonban a hirtelen jött eső miatt, a templomban elmélkedték végig Jézus szenvedéstörténetét. Revóczi Zoltánné Katalin beszámolóját olvashatják.Idén már 15 éve, hogy a nagyhét kezdetén közösen, családjainkkal együtt imádkozunk. Minden alkalommal egy előre kitűzött imaszándékért végezzük a keresztutat, idén a békéért és a kiengesztelődésért ajánlottuk fel ezt az imaalkalmat.
Molnár Zsolt atya nyitó imádsága után minden állomás elmélkedését egy-egy család képviselője olvasta fel, közben pedig keresztúti éneket énekeltünk. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy végigvezetett minket szenvedésének állomásain, és kérjük, hogy továbbra is legyen mellettünk a megpróbáltatásink idején!
„Szent alázat, lásd imádlak, mert meghaltál a világnak, így adtál több életet, így adtál több életet!”
Fotó: Kosdi Plébánia
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »