CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Amikor Párkány felől érkezünk Esztergomba, csodálatos látványként tárulkozik elénk az esztergomi bazilika. Ahogy egyre közeledünk, egy latin felirat olvasható ki a homlokzatán: Quae sursum sunt quaerite – Az odafönt valókra. Mindenki számára hirdeti a legfontosabbat: Istenre és az Ő világára kell tekintenünk. Az idézet a húsvét vasárnapi szentlecke kezdő verséből való. Most, ebben a húsvéti időszakban bennünket is hív: „Krisztussal ti is föltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van…” (Kol 3,1)A nagyböjti időszakban inkább lefelé tekintettünk: bűnbánatot tartottunk, böjtöltünk, önmagtagadást végeztünk. Lélekben átéltük Krisztus szenvedését és halálát a pénteki keresztutakon, majd nagycsütörtöktől nagyszombatig a szertartásokon. Most itt az ideje, hogy felfelé tekintsünk. Hiszen a nagyböjt célja az, hogy fölkészítsen a legnagyobb ünnepünk örömteli átélésére. Ilyenkor már nem „keresztutat”, hanem az „öröm útját” járjuk, amely a Föltámadott húsvét utáni megjelenéseit elmélkedi végig. Évekkel ezelőtt kispapjaimmal és ifjúsági hittanosaimmal többször is végigjártuk az öröm útját. Egy alkalommal, húsvét hajnalán fölmentünk Budapesten a Gellért-hegyre, és ott vártuk meg a napfelkeltét. Akkora élményt jelentett ez a számunkra, hogy nemcsak hittük a föltámadás valóságát, de lélekben át is éltük azt.
A nap a mostani a húsvéton is föl fog kelni, az Örök Nap, Jézus Krisztus, a Föltámadott ebben húsvéti ünnepkörben is ránk ragyog, és hirdeti, hogy él. Nem egy történelmi eseményre emlékezünk csupán, hanem azt tudatosítjuk magunkban, hogy Krisztus köztünk van. Ő minden helyzetben velünk tud lenni: örömeinkben és küzdelmeinkben. Húsvét azt is üzeni nekünk, hogy életünk minden kérdésére nála van a válasz. Nem a világ sokszor bámulatba ejtő remekművei, vagy a világ „okosai” oldják meg életünk „összetett egyenleteit”, hanem az értünk meghalt és föltámadt Megváltó. Ő életünk igazi értelme és célja. Nála mindig van megoldás, bár nem mindig azonnal értjük meg, mi az. Ő a föltámadott és megdicsőült Istenember, aki azért jött közénk, hogy megtanítson élni és szeretni. Csak akkor tudunk eszerint élni, ha eggyé válunk vele. Nekünk is meg kell halnunk egymásért, embertársainkért, meg kell halnunk önzéseinknek, ragaszkodásainknak, hogy föltámadhassunk a krisztusi szeretetre. Kedves pap barátom szokta mondani: „A mi plébániánkon mindig húsvét van: nagypéntek, nagyszombat, húsvétvasárnap!” Igen, nekünk, Jézus tanítványainak mindig újra és újra át kell élnünk az áldozathozatalt, „meg kell halnunk” egymásért ahhoz, hogy a húsvétunk – a feltámadás - igaz és hiteles legyen!
Azt kívánom minden kedves testvéremnek szeretett Váci Egyházmegyénkben, hogy minden gondolatunkban, szavunkban és tettünkben valósítsuk meg a másokért való önfeláldozást, hogy megtapasztaljuk és átéljük a Föltámadott húsvéti szeretetét!
+ Zsolt püspök
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »