CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2024. március 21-én rendezték meg a XIII. Roma Konferenciát a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, amely iránt idén is nagy érdeklődés mutatkozott. Az Apor Főiskola tudósítását olvashatják.A rendezvényt ezúttal is zenével nyitotta meg dr. Báder Iván – főiskolánk docense és a konferencia szakmai főszervezője – Aporos hallgatók közreműködésével.
Idei fő témánk a katolikus egyház civil szervezeteinek és szerzetesrendjeinek tevékenysége volt a cigányság felzárkóztatása érdekében, így délelőtti előadásainkkal ezt jártuk körül különböző nézőpontok mentén. Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője a katolikus roma pasztorációban való szerepvállalásukat mutatta be, majd Szabó László S.P., a sátoraljaújhelyi piarista Jelenlét program vezetője beszélt Jézus meghívásáról, az egyház kihívásáról. Mészárosné Nagy Angélát, a Határtalan Szív Alapítvány igazgatóját a marista pedagógiáról és hitéletről hallgathattuk. Oláh Zsolt, a magyar jezsuiták romaügyi delegátusa és a Jezsuita Roma Szakkollégium igazgatóhelyettese a magyar jezsuiták cigányságért végzett szolgálatait mutatta be nekünk, végül pedig Molnár-Gál Béla, a Don Bosco Iskola igazgatója vezetett be minket Don Bosco pedagógiájába, valamint ennek szakképző iskolában történő alkalmazásába.
Délután interaktív beszélgetésen vehettünk részt a délelőtti plenáris ülés előadóival, napunk zárásaként pedig a Pharne Csérhaja (Fehér Csillagok) nyírkátai folklór együttes adott akusztikus koncertet.
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével emelte konferenciánk fényét! Bízunk benne, hogy mindannyian gazdagodtak a nap folyamán, és magukkal vittek valamilyen útravalót, amely a későbbiekben is segítségükre lesz munkájuk vagy akár mindennapi életük során. Találkozzunk legközelebb is!
Forrás és kép: AVKF
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »