CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Pro Arte et Natura Alapítvány szervezésében, hagyományteremtő szándékkal és a helyi lakosok közreműködésével passiót mutattak be a benczúrfalvi Szent Antal Fogadalmi Keresztúton március 23-án, szombat délután. Meskó Zsolt film- és színházi rendező „Magyarország Passió” inspirációja alapján életképeket állítottak fel a keresztút stációinál. A Benczúrfalvi Passió Halasi Dániel rendezésében valósult meg.Dr. Lipthay Erzsébet, a Pro Arte et Natura Alapítvány alapítótagja a helyszínen elmondta, hogy első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Beczúrfalvi Passiót a benczúrfalvi keresztúton. Mint fogalmazott, mindezt Meskó Zsolt Magyarország Passiója inspirálta, ugyanis korábban már hallottak róla. Emellett a pasaréti ferencesek közül sokakat ismernek, ráadásul a férje egyik unokatestvére is szerepel a Pasaréti Passióban: „Nem templomi színi előadást mutattunk be, hanem a helyszínen minden egyes stációnál egy életképet jelenítettünk meg. Krisztus szenvedésének az útját nem végig imádkoztuk, hanem végig éltük, vele együtt végig jártuk, benne voltunk a 2024 évvel ezelőtti történésekben és osztoztunk Krisztus szenvedésében. Ez az átélés egy sokkal nagyobb élmény, mintha az ember passzív módon elmeséli, hogy mi történt” – mondta dr. Lipthay Erzsébet. Majd hozzáette: „Jártunk passióképzésre Pasarétre, amelynek az első alkalma tavaly ősszel volt és tavasszal folytatódott. Ennek során pedig kaptunk egy kézikönyvet is. Halasi Dániel rendező pedig megírta hozzá a saját forgatókönyvünket. Németh László atya figyelemmel kísérte, hogy a Szentírás szövegéhez hű legyen az, amit összeállítottunk. A legtöbb párbeszéd az első stációnál van, a többinél már kevesebb.”
Ezután dr. Lipthay Erzsébet kitért arra is, hogy a szervezésben nagy segítségére volt a Benczúrfalváért Egyesület, valamint annak vezetője, Hanczikné Adorján Györgyi is, aki a toborzásban segédkezett. Hangsúlyozta, nagyon örültek annak, hogy menet közben egyre többen csatlakoztak a passiójátékhoz, amelynek a célja, hogy egy szerető keresztény közösséget hozzanak létre Benczúrfalván.
Halasi Dániel, a Benczúrfalvi Passió rendezője szintén a helyszínen tájékoztatta arról a hírlapot, miszerint dr. Lipthay Erzsébettel és férjével, Báró Lipthay Antallal már régóta ismerik egymást. Mint mondta, sokszor jár a Szécsényhez tartozó településrészre, amely lenyűgözte őt. „A keresztút és a kápolna építése közben fogalmazódott meg bennünk a szándék, hogy egyszer majd egy passiójáték elevenedjen meg itt” – mondta Halasi Dániel. Aki hozzátette: „A Benczúrfalvi Passió különlegessége, hogy más passiójátékokkal ellentétben ez nem egy frontális színpadon előállított történet, hanem magán a keresztúton megyünk végig, ahol a stációknál ezek az életképek megelevenednek. Nem is igazán a szövegre tettük a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy a nézők vagy hívek, akik velünk együtt jönnek a keresztúton, a szereplőkkel együtt átéljék ezt a történetet, ami több mint kétezer évvel ezelőtt történt”.
A rendező kiemelte, nagyon jó volt együtt dolgozni a helyi lakosokkal, így tulajdonképpen ez is adja szerethetőségét ennek a történetnek. Mindössze három alkalommal próbáltak, azonban folyamatosan bővült a szereplők köre, amelynek köszönhetően végül több mint 20-25 fő csatlakozott a passiójátékhoz. Mint mondta, már az így létrejött közösségformáló ereje miatt is megérte megrendezni a passiót. Halasi Dániel végül reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is megrendezhetik majd a játékot és egyre többen zarándokolnak majd el a benczúrfalvi keresztúthoz.
Forrás: Nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »