Mi volt ennyire lelkesítő a képzésben?

Nagyon jó, színvonalas, mondhatni lehengerlő képzést kaptunk. Hivatásos színészek helyzetgyakorlatokat mutattak be, technikai munkatársak magyarázták el a fények, a hanghatások, a zenei aláfestő zenék alkalmazását, azt, hogy milyen érzéseket lehet ezekkel előhívni az emberekből. Nagyon jók voltak Meskó Zsolt rendezői útmutatásai arra vonatkozóan, hogyan bánjunk a szereplőkkel. Saját tapasztalatai alapján hívta fel a figyelmünket a lehetséges nehézségekre. Olyan lelkesedés, olyan erő volt ebben a képzésben, hogy kolléganőmmel Géringerné Méder Andreával mire hazaértünk Drégelypalánkra, már képzeletben kiosztottuk a szerepeket is.

Hogyan fogadta a drégelypalánki közösség az ötletet?

Az első meghirdetett próbára öt fő jött el, a másodikra már csak négy. Az első reakció az volt, hogy ilyen előadás nem érdekel senkit. Azzal bíztattam őket, hogy akkor magunknak csináljuk meg vagy azoknak, akik ott maradnak a passiót megelőző szentmisén. Volt bennük félelem is, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert nem értünk hozzá. Nagy dolog, ti ezt kinézitek belőlünk - mondták, - de mi ezt nem tudjuk megcsinálni. Próbáltuk őket lelkesíteni, hogy azért próbáljuk meg, fogjunk bele, hátha mégis sikerül. Majd a Szentlélek vezet bennünket, majd kapunk erőt. Végül az a maroknyi ember, akik az első jelentkezők voltak, ők hívták a többieket vagy javasolták nekünk, hogy kit hívjunk még meg. A végén harmincöt fő jött össze.

Mi jelentette a fordulópontot, amikor kezdtek hinni abban, hogy mégis meg tudják csinálni?

Amikor elkezdtük a konkrét jeleneteket próbálni. Megkérdeztük a véleményüket, hogyan lenne jobb szerintük. Végig dicsértük őket, bíztattuk, hogy milyen ügyesek. Ezt követően már ők is dicsérték és bátorították egymást. Ilyenek hangzottak el: „Pilátus is biztosan így csinálta 2000 évvel ezelőtt”. „Ez pont olyan volt, mint ahogy Barabás megszólalhatott egykor”. A biztatás nagyon fontos volt és az, hogy felfedezték saját magukban, egymásban azt a szerepet, amit elvállaltak. Volt olyan, aki úgy jött oda, hogy ő csak tömeg szeretne lenni a háttérben, de a próba végére rájött, hogy teljesen tud azonosulni Cirenei Simonnal, mert szeret segíteni. A negatív figurák esetében azt kellett megértetni, hogy nélkülük nincs passió. Júdás nélkül nincs szenvedéstörténet. Az, ahogy Júdás Jézus szemébe néz, kulcsfontosságú pillanat a történet egészének szempontjából. Ezekre a szerepekre is találtunk végül embert.

Hogy fogadta a közönség az előadást?

Nagyon régen látott a drégelypalánki templom ennyi embert, teltház volt, ráadásul a „tanárunk” Meskó Zsolt is ott ült a padsorokban. Amikor kimentem egy rövid köszöntőre, megremegett a térdem. Az előadásnak rendkívül pozitív visszhangja volt. Napokig kaptuk a dicséreteket. Megírták a nézők, mit éltek át az előadás alatt. Volt, aki megosztotta, hogy a feleségével Veresegyházról jöttek át és hazafelé megszólalni sem tudtak, annyira az előadás hatása alá kerültek. Meghívásokat kaptunk más egyházközségekbe, többen jelezték, hogy ők is szeretnének passiót szervezni. Volt, aki idén meg is csinálta.

Mit jelentett a próbafolyamat és az előadás a közösség életében?

Tudjuk, hogy a Covid-járvány nagyon rossz hatással volt a közösségekre. Még a baráti, családi összejövetelek száma is csökkent. Nekünk viszont hetente kétszer-háromszor volt próbánk, ahol mindenki megoszthatta azt is, hogy mit él éppen. Ez erőt adott a közösségnek, örömmel jöttek. Hihetetlen, hogy mennyire szomjaznak az emberek arra, hogy valahova tartozzanak, feladatuk legyen, tudják, hogy megbecsülik őket, figyelnek rájuk és akkor ők is maximálisan elvégzik a feladatot, amit kapnak.

A közösség a bemutató után is megmaradt. Volt közös bográcsozás, megnéztük az előadás felvételét, mindenki elmondhatta, hogy még mi van benne, milyen dicséreteket kapott, hogy kellene jövőre másként. A közösségi felületeken és élőben is találkoztunk, és ugyanúgy segítjük egymást a mai napig, odafigyelünk egymásra.

Ezek szerint nem is volt kérdés, hogy idén újra bemutatjátok Drégelypalánkon a passiót?

Amikor megírtuk a csoportba, hogy idén is szeretnénk belevágni, azonnal vállalkoztak rá. Persze volt egy-két változás a szereplők között munkahelyi elfoglaltság vagy betegség miatt, és jöttek újak is. Volt olyan, aki már a tavalyi előadás után a templomajtóban megvárt és jelezte, hogy a következő előadásban a feleségével együtt szívesen szerepelnének. Ő azt érezte, hogy neki ebben a vállalkozásban egyszerűen benne kell lennie. És sok hittanosom is csatlakozott, idén összesen tíz gyerekszereplőnk volt a harminc felnőtt mellett. Januártól minden vasárnap volt próba, de ezek sokkal rutinosabban mentek. A régiek rengeteg segítséget adtak az új jelentkezőknek, nagy szeretettel fogadták őket, számtalan ötletet adtak az egyes jelenetekhez. Nagyon sok külső segítséget is kaptunk: idén voltak például öltöztetők. Mások színpadot építettek, ami szintén előrelépés volt tavalyhoz képest. Ebben kb. tizenöt ember vett részt. Az előadás végén pedig terített asztal várt bennünket a palánki asszonyoknak köszönhetően. Az előadást megnézte az érsekvadkerti plébániáról – ahová a mi falunk is tartozik - József atya is, nagyon tetszett neki, az esperes úr is támogatásáról biztosított bennünket.

Voltak-e váratlan helyzetek, amiket meg kellett oldani?

Tavaly a fény- és hangtechnikát, a zenei anyagot és a technikusokat ingyen kaptuk meg egy pályázatnak köszönhetően, de ezt idén nem tudták biztosítani. Az volt a kérdés, hogy mi magunk oldjuk meg vagy fizetünk a központi szolgáltatásért. Technika lett is volna helyben, de ismerni kell a szövegkönyvet ahhoz, hogy valaki a világítást jól csinálja vagy minden próbán ott kell lenni, ezért közösen úgy döntöttünk, inkább kifizetjük az eredeti stábot. Elkezdtük a gyűjtést erre a célra. A szereplők és sokan mások készek voltak hozzájárulni anyagilag. Végül a polgármester – aki maga is szerepelt az előadásban - vállalta a költségeket önkormányzat nevében. Ez nagyon nagy segítség volt és mindenképpen megnyugtató az előadás minősége szempontjából. Ettől függetlenül persze az egész próbafolyamat januártól rengeteg tervezést, szervezést igényelt. Sok változás volt menet közben, de mindenben kisegítettük egymást. Például a kisgyerekes szülőkhöz nagyon igyekeztünk alkalmazkodni, kettőkor kezdtük vasárnap a próbát a gyerekek alvásidejében, mert akkor a nagymama elég volt otthon. Nagyon erős, megértő csapat jött össze, nagyon jó volt így együtt dolgozni, és ez már fél sikernek számított. A próbákat mindig imával kezdtük - ez kellett a lecsendesedéshez – majd imával zártuk hálát adva a kezdeményezésért, a lehetőségért.

Neked személyesen mit jelentett ez a folyamat a képzéstől az idei, második bemutatóig?

Nagy boldogsággal töltött el, hogy ezen keresztül építhettem Isten országát. Összefogtam egy kis csapatot, egy közösséget, amelyben hihetetlen megtartó erő van. Láttam, ahogy támogatták egymást, és ez nekem is nagyon sok erőt adott. Pedig rettenetesen fárasztó volt ez az időszak. Minden próba után János evangéliuma jutott eszembe: „Kihez mennék, Uram? Az örök élet igéi nálad vannak.”. Hittant tanítok az iskolában, de most felnőtt embereknek is tudtam adni valamit. Hálásak voltak a meghívásért, megtiszteltetésnek érezték, hogy szerepelhettek az előadásban, hogy egyszerű falusi emberként is bizalmat szavaztunk nekik és ezen keresztül valahogy Isten szeretetét tapasztalhatták meg.

Idén máshol szerettem volna megrendezni a passiót: Rétságon, ahol jelenleg élek vagy Nagyorosziban és Borsosberényben, ahol hittant tanítok, hogy elvigyem máshová is a „tüzet”. De a hitoktató társam, akivel tavaly elkezdtük, megbetegedett, nem tudta egyedül vállalni és nem akartam magára hagyni őt. Mivel Drégelypalánkon már nincs állandó pap, ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezésekkel lehet a közösséget összetartani. Ha a Jóisten erőt ad, akkor mindenképpen ez a közösség a későbbiekben is így fogja hirdetni Isten igéjét.

***

A Meskó Zsolt rendező által írt misztériumjáték főszereplője egy fiatal férfi, akinek hitkeresése áll párhuzamban Jézus szenvedéstörténetével. A cselekmény ezen a két szálon fut végig, a  korunkbeli útkereső szemszögéből bemutatva az eseményeket, aki mellett végig jelen van a kísértő. Jézus keresztútját és áldozatának értékét kettejük párbeszédéből ismerjük meg. A drégelypalánki Árpád-házi Szent Erzsébet egyházközség tagjai 2024-ben második alkalommal vitték színre Magyarországi Passió program keretében az előadást.

Gáborné Haáz Andrea

Fotók: nool.hu, Ember-Lukács Zsófia

Videó Drégelypalánk Youtube csatorna