A szertartás kezdetén az asszisztencia némán vonult be, a püspök leborult az oltár előtt, amely ebben a pillanatban a Golgotára emlékeztet. A földre borulás az önmagát kiüresítő, értünk magát ajándékozó Krisztust jeleníti meg.

A nagypénteki szertartás olvasmányai Krisztus áldozatáról szólnak. Izaiás próféta Jézus ószövetségi előképét, a Szenvedő Szolgált mutatja be (Iz 52,13-53), Pál apostol Zsidókhoz írt levelében (Zsid 4,14-16; 5,7-9) Isten fiáról beszél, aki a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet és ezen keresztül szerzett mindannyiunknak üdvösséget. Az evangélium Jézus szenvedéstörténetét hozza elénk János evangélista szerint (Jn 18, 1-19, 42), amelyet ezúttal is a Váci Székesegyház kórusának tagjai interpretáltak.

Varga Lajos szentbeszédében elmondta, hogy nagypénteken Krisztus szenvedéséről és haláláról emlékezünk meg, amelyet az események által kiváltott érzelmeink alapján jellemezhetünk szörnyűnek vagy borzalmasnak. „De ha a szenvedés értelméről elmélkedünk, már mást látunk benne. Ugyanis a fájdalmat könnyebb elviselni, ha annak van értelme és célja. A keresztény ember számára is jelentős Krisztus szenvedése, amelynek végső célját és értelmét azonban Krisztus feltámadása adja meg.”

Ezt követően a segédpüspök összehasonlította a szinoptikus evangéliumok – Márk, Máté és Lukács – Jézus értelmezését, akik elsősorban Isten Országáról tanítanak és arról, ahogyan Jézus példabeszédeken keresztül ennek titkait kibontja és közelebb hozza a tanítványokhoz. Míg János evangélista Krisztusról, mint egy másik ország, egy nem földi valóság királyáról beszél. „Én azért jöttem el, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” – válaszol Krisztus arra a kérdésre, hogy király-e. Ezek a szavak még Pilátus érdeklődését is felkeltették és ő is tudni szerette volna, mi az igazság. „Krisztus maga az Igazság, akit az Atya küldött közénk. A szenvedés idején szolgáljon vigasztalásunkra Krisztus példája. – folytatta a püspök. Királyként Krisztusnak minden emberi erőt felülmúló tekintélye van, amely védelmez bennünket. Az Irgalmas Isten saját fiát küldte el hozzánk, hogy bűneiktől megszabadítson bennünket. Sokszor megtévedünk, irányt veszítünk, az értéktelent tekintjük értékesnek a valóban értékes helyett, mint ahogy egykor a zsidó tömeg inkább Barabást választotta Krisztus helyett." - mondta a püspök. Majd zárásként azt a kérdést tette fel, hogy kik adták halálra Krisztust: Isten választott népe? Heródes? Pilátus? A főpapok? A tömeg? A választ Sík Sándor Keresztút c. versének 1. stációját idézve adta meg elmélkedésre hívva a hallgatóságot:

„Te is, testvérem, én is az vagyok
És vállalnunk kell a gyalázatot.
Az emberiség péntek-éjszakáján
A mi késünkön vérzett el a Bárány.
Mikor Pilátus eltörte a pálcát,
Mi tartottuk a mosakodó-tálcát,
Hogy mossa kezét meggyalázott székén:
Mi ordítottuk rekedtre a gégénk:
Feszítsd meg őt! és Mirajtunk a vére!
Mi kergettük a tagadásba Pétert,
És a vigyorgó szolganép előtt
Mi tagadtuk meg háromízben Őt.”

A szentbeszédet követően hangzottak el az egyetemes könyörgések, amelyek ezen az ünnepen tíz meghatározott szándékra szólnak: az Anyaszentegyházért, a Pápáért, a püspökért, a papságért és a hívekért, valamint a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidó népért. Az Egyház közbenjár azokért, akik nem hiszen Krisztusban és azokért, akik nem hisznek Istenben, valamint a világi vezetőkért és végül a betegekért, szenvedőkért.

A könyörgéseket követően került sor a kereszthódolatra, amelyet először a papság és az asszisztencia végzett el, majd a hívek fejezték ki tiszteletüket Krisztus keresztje előtt.
Nagypénteken nincs áldozatbemutatás, de a hívek ebben a szertartásban is találkozhatnak Jézussal az oltáriszentség vételekor. A zárókönyörgés után az asszisztencia teljes csendben hagyta el a templomteret, hogy a hívekkel együtt a feltámadási ünnepig a sírban nyugvó Jézus értünk vállalt áldozatán elmélkedjen.

A szertartáson közreműködött a Váci Székesegyház Szent Cecília kórusa Varga László vezényletével.