Róma második legnagyobb bazilikáját – mely építésének idején a városfalakon kívül esett, innen származik az elnevezése – az Ostia felé vezető út mentén, Pál apostol sírja fölé emelték. A ma látható templomot, amelynek elődje 1823-ban leégett, 1854-ben szentelték fel.

Az április 24-én, szerdán délelőtt bemutatott szentmisén mintegy ezerötszáz magyar zarándok vett részt, az egész Kárpát-medencéből.

A liturgián Erdő Péter bíboros, prímás; Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke; Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek; Ternyák Csaba egri érsek; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita; a püspöki testület jelen lévő további tagjai, valamint a zarándoklatra érkezett papok és a csoportokat kísérő lelkivezetők koncelebráltak.

A homíliát Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese mondta.

„Hálaadásra érkeztünk Rómába azért, hogy hálát adjunk a Szentatya látogatásáért” – kezdte szentbeszédét Udvardy György érsek. A hallott szentírási szakaszok bevonnak bennünket az ősegyház életébe. Jézus új gondolkodásra: megtérésre, metanoiára hív. Ebben felismerjük a Szentlélek működését. Ha Krisztus él, igaznak bizonyult, és igaz, amit tanított. „De mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” – tette fel a kérdést a főpásztor. – A szentmise találkozás a Feltámadottal; lehetőséget ad arra, hogy reflektáljunk az életére, tanítására. Fel kell ismernünk, hogy ő igaz. Azért tudjuk kimondani: „Mi Atyánk”, mert az Atya irgalmas. Ha bennünk van a Szentlélek, ha hisszük és befogadjuk Jézus tanítását, amelynek ereje van, amely bátorságot ad és vezet bennünket, akkor eljutunk az igen és a nem radikalitására, a kezdeményezőképességre, mely reményt ad. A reményben Jézussal találkozhatunk. Ezen az úton segítenek bennünket az Egyház szentjei, kiemelten Szent Pál apostol. Itt van előttünk Pál apostol megtérése, az ő életpéldája, kiválasztása. Nem emberi, hanem isteni erő hívta meg, ez pedig átalakította az életét, így vált a pogány népek apostolává.

Pál hirdeti az ember méltóságát, a kultúrák teremtőerejét, amit e bazilikában és mindenhol a világban láthatunk, ahol a kereszténység megjelent. A pogány népek is felismerték Krisztus igazságát – Pál missziós munkájának köszönhetően. Pál mondja: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). „Milyen jó, hogy ezt most az Egyház közösségében élhetjük meg. Az Egyház cselekvése méltó ehhez, igaz és Istenre irányuló” – emelte ki a veszprémi érsek.

Ferenc pápa is „egyházélményt” nyújtott nekünk. Beszélt a hídról, amely összeköti az embereket, amely bizalomra hív, hiszen azt mutatja, azt igazolja, hogy van miért élnünk. A kapu – erről is sokszor beszélt a Szentatya – határ, de odatartozásélmény is. A szeretetközösség meghív másokat is – ezt is hangsúlyozta Ferenc pápa. De többször beszélt a nemes kultúráról is, arról, mely a hitből fakad. Ez a találkozás egy olyan vallásos erőre is rámutatott, amely Közép-Európára jellemző. Ebben ott van a nemzedékeket formáló hit is.

A Szentatya nem csak bátorított, konkrét feladatokat is kijelölt. Például amikor a szegényekkel, rászorulókkal találkozott. „Ez a feladat, az embermentés nemes feladata” – emelte ki szentbeszédében Udvardy György érsek.

Végül így zárta szentbeszédét: A zarándoklat hálaadás, hiszen köszönet van bennünk a megváltásért, Jézus tanításáért, a Szentlélek munkálkodásáért, az örömért és a reményért.”

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír