CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A 155 éve született Hanauer Árpád István római katolikus váci püspökre, íróra, az Országos Katolikus Tanügyi Tanács elnökére emlékezett a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE). Az összejövetelen elhangzott, Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő, illetve PVE-s önkéntes társai kezdeményezni szeretnék a helyi önkormányzatnál, hogy a Pápán született néhai főpásztorok sorában Hanauer Árpádnak is legyen egy hiánypótló, méltó, portrédomborműves emlékjele a pápai belváros szívében.
Előadásában Kerecsényi Zoltán pedagógus-püspökként aposztrofálta Hanauer Árpádot, aki az első világháború alatt hadba vonuló és itthon maradó növendékeiben egyaránt tartotta a lelket, az isteni gondviselésbe vetett bizalmat. A pedagógia, a népművelés, a kultúra kiemelkedő egyházi alakítójává vált, nem véletlenül választották a Magyar Padagógiai Társaság tiszteletbeli tagjává is. Nem zárkózott sem püspöki rezidenciája, sem váci szemináriuma falai közé, sohasem feledkezett meg a legszorongatottabb helyzetben lévőkről – hangsúlyozta az előadó. A pápai születésű főpap nevéhez számos jócselekedet fűződik.
Számtalan jótékony akciót kezdeményezett, pártfogolt; támogatta az iskoláztatás, a művelődés, a sajtó, a könyvkiadás, a nyomdászat ügyét, rendre végigjárta egyházmegyéjének minden félreeső faluját, tanyacsoportját s ekként ismerte meg híveinek lelki szükségletét, anyagi nyomorát, és minden tőle telhető módon segített rajtuk. Mintegy kilencven új templomot építtetett, mindemellett új, modern szemináriumi intézetet emeltetett, s ezeken túl közel negyven új lelkipásztori állomást is létesített.
Hanauer püspök a vészterhes időkben, a nácifasizmus idején pótolhatatlan segítséget nyújtott a lengyel menekülteknek. Irányításával a váci püspökség nagy számban állított ki keresztleveleket a hazánkba menekült lengyel zsidóknak. Az üldözöttek segítésében való elévülhetetlen érdemeiért a lengyel állam a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje posztumusz kitüntetéssel ismerte el embermentő jelentőségét – emelte ki Kerecsényi Zoltán.
Szülővárosa iránt élete végéig megőrizte gyengéd szeretetét; tartotta a kapcsolatot az itteniekkel, pártfogolta a hozzá érkező, a nála, Vácon tanuló pápaiakat.
Az egyleti programon minden résztvevő egy-egy, a PVE által készíttetett Hanauer Árpád István-képeslapot kapott emlékbe.
Fotó: PVE
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »