CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Újhatvani Ferences templom képes beszámolóját a Húsvét 5. vasárnapján megtartott „Búzaszentelő” ünnepségről Zolnai Krisztina, a plébánia munkatársa készítette.A szentmisén megjelentek közösen kérték az Úristen áldását a két keresztelendő gyermekre: tartsa meg őket egyházában, hogy felnőve a közösség méltó tagjaivá válhassanak és hozzanak bő termést, mint a szőlővessző, amelyet a gondos gazda megnyesett abban a reményben, hogy növekedni és gyarapodni fog a jövőben a jó utat követve.
A mise után ki autóba szállva, ki motorra ülve kivonult a város szélére, a határba, ahol a növekvő búza táblájánál a Jóisten áldását kértük a földjeink, gyümölcsöseink, kertjeink termésére. Kecskés Attila atya tolmácsolásában az Evangélium segítségét kérve emlékeztünk meg arról, hogy mit jelent nekünk a Föld, amit ajándékba kaptunk és ami az éltető erőnket adja. Gondoskodásunk és szorgos munkánk eredményeként az Isten kegyelméből és segítségével szép termést hozva táplál minket. Plébánosunk, Attila atya a Mindenható Isten áldását kérte a bő termésre és megszentelte a lábunk előtt elterülő harsanó zöld búzatáblát.
A szertartás alatt egy testként és egy szívként énekelve és imádkozva dicsőítettük Mennyei Atyánkat az Ő jóságának és áldásának reményében. Ez a nap hálaadás Földünkért, hogy jól tart minket és élhetünk rajta, hála ezért a gyönyörű otthonunkért.
Fotó: Zolnai Krisztina
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »