CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Május 1-jén, Szent József, a munkás ünnepén Drégelypalánkon, az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban felidézték a mártír politikus alakját, munkásságát és szenvedéseit, imádkoztak mielőbbi boldoggá avatásáért. Az eseményt a Magyar Katolikus Rádió is közvetítette. Gréczi László beszámolóját szerkesztve közöljük.Máthé György esperes volt a szentmise főcelebránsa, aki szívén viseli a mártír politikus boldoggá avatásának ügyét. Vele koncelebrált Vagyóczky József nyugalmazott esperes, aki idős kora ellenére is négy éve részt vesz a boldoggá avatásért bemutatott szentmiséken, és Tóth Ferenc rétsági plébános.
A rendezvény szervezésében közreműködött Molnár Imre történész, Dávid Zsuzsanna festőművész, Lencsés Zsolt freskófestő-restaurátor; valamint jelen volt Rigó Dávid polgármester is.
A szentmisét zenés műsor követte, amelynek kezdetén a műsorvezető köszöntötte a 20 éve alakult Magyar Katolikus Rádiót, amelynek képviseletében Kékesi Enikő főmunkatárs tudósított az eseményről.
Hrubik Béla publicista elmondta Dávid Zsuzsanna Esterházy János-imáját, és beszámolt a mártír politikussal kapcsolatos eseményekről, szobor- és emléktábla-avatásról. Lőrincz Aranka Sarolta egy gyönyörű Mária-énekkel örvendeztette meg a jelenlévőket, lánya, Gabriella pedig egy Luspay Kálmán-szerzeményt, a Magyarország Pátrónája című dalt énekelte el. Híves István, az ipolybalogi művészeti alapiskola igazgatója szolgált zenével.
A műsorvezető külön köszöntötte a népviseletben éneklő Haraszti-ikreket, akik a 2015-ös Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei voltak, és akik május 5-én ünnepelték 18. születésnapjukat. Mielőtt a közreműködők közösen elénekelték a palóc himnuszt, a közelgő anyák napja alkalmából Haraszti Julcsi és Marcsi egy-egy szál fehér rózsával köszöntötték édesanyjukat, Tímeát, aki tíz gyermeknek adott életet.
Forrás: Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia
Fotó: Dávid Zsuzsanna
Magyar Kurír
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »