CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Május 23-án, csütörtökön tartották a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston-templomának átadóünnepségét. Az eseményen elsőként Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apát mondott köszöntőt. A templom szentelésére később kerül sor. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.Balogh Péter Piusz gödöllői apát beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomépületen és annak díszítésén a premontrei, a katolikus és a magyar hagyományok jelennek meg.
A templomépítés alapvető célja, hogy a rend tagjai, a helyi egyházközség, valamint a Premontrei Iskolaközpont tanárai, diákjai, öregdiákjai, a Premontrei Óvoda közössége és a premontrei nagycsalád minden tagja méltó módon tudjon részt venni az új templomban a liturgiákon – olvasható a premontreiek sajtóközleményében.
A 900 éves premontrei rend sajátos küldetése a szerzetesközösségi élet mellett a lelkipásztorkodás, mely a legújabb korban kiegészült az iskolai neveléssel, oktatással. A premontrei templom, rendház és plébánia ezeket a missziós és hitéleti tevékenységeket, a zsolozsma ünnepélyes végzését és a szentmisék bemutatását teszi lehetővé.
Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apát köszöntője után Vécsey László országgyűlési képviselő és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet, kiemelve a templomépítés fontosságát és köszönetet mondva annak megvalósulásáért. Soltész Miklós beszéde során Orbán Viktor miniszterelnök szavait is tolmácsolta, aki levelében köszöntötte a premontrei rendet.
Az átadóünnepségen közreműködött a Premontrei Kóruscsalád.
*
A gödöllői premontrei apátsági templom építése 2021-ben kezdődött. A hét alapkövet 2022. január 24-én helyezték el. A templomot Zobay Nagy László építész tervei alapján a Fejér B.Á.L. Zrt. kivitelezte, a műszaki ellenőrzést a Főber Zrt. végezte.
Az építkezést a magyar kormány támogatta a premontrei rend alapításának 2021-ben ünnepelt 900. évfordulója alkalmából, a Gödöllői Premontrei Apátság hitéleti és oktatási feladatainak elősegítése érdekében.
A harangok az egyházközség tagjai, a gimnázium diákjai és szüleik, öregdiákjai, valamint a rendhez közel álló közösségek és magánszemélyek adományaiból készültek el.
A gödöllői premontrei apátsági templom szentelésére később kerül sor.
*
Az átadást megelőzően, május 14-én nyitották meg a Premontrei Auditóriumban Tamási Gábor fotóművész képeiből a Hic Domus Dei című kiállítást, amely a templom építését mutatja be.
A premontrei vándorkiállítás pedig, amely a Szent Ágoston-templom ünnepélyes átadásáig Gödöllő főterén volt látható, május 23-án átkerült az apátsági templom előtti területre.
Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság; MTI
Fotó: MTI; Gödöllő város Facebook-oldala
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 8. szerda
Dénes
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt....
Összes program »