CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci megyéspüspök katolikus általános iskola alapításáról döntött, amely Gyömrőn 2025. szeptember 1-jén indul majd el – jelentette be a hírt az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, amely a Váci Egyházmegye oktatási és nevelési intézményeit felügyeli.A katolikus iskola alapítását két évvel ezelőtt kezdeményezte a megyéspüspöknél a Gyömrői Római Katolikus Egyházközség nevében Virág József plébános. Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) megvalósíthatósági tanulmányt készített, amely alapján a megyéspüspök engedélyezte az iskola alapítását.
Az iskola első évfolyama 2025. szeptember 1-jén indul majd el, egy osztállyal a Prause József közösségi ház épületében. Az önálló iskola felmenő rendszerben fogadja majd a diákokat, évfolyamonként egy, később két osztállyal, így a felnövekvő intézmény teljes, kifejlett formájában 16 osztályos lesz.
2024. nyarán készül el az iskolaépület átalakításának és felújításának a terve. Az épület fokozatosan fog bővülni, részben a jelenlegi közösségi házban, részben új épületrészek hozzáadásával. Az EKIF az ősz folyamán lakossági fórumot is szervez majd a tervek bemutatására.
A Gyömrői Római Katolikus Egyházközség az idén ünnepli születésének 110. évfordulóját. A templom építésének vágya 1918-ban fogalmazódott meg, az álom 20 év alatt valósult meg, de ezalatt az idő alatt erősödött és növekedett a közösség. Először a Kultúrházat építették meg, az ott tartott rendezvények bevételei teremtették meg a templomépítés fedezetét. A folyamatnak nagy lendületet adott Prause József plébános, aki 1926-ban került a településre. A telkek vásárlásakor fontos szempont volt számára, hogy egymás mellett álljon a templom, a közösségi ház és az iskola. Bár sokat tett a településen az egyházi fenntartású oktatásért, a háború kitörése miatt a tervekben szereplő iskola megépítésére már nem kerülhetett sor.
Az egyházközség tagjai így fogalmazták meg vágyukat: „Apáink, nagyapáink megépítették a templomot és a közösségi házat, a mi generációnk szeretné hozzátenni az iskolát. Virág József plébános támogatásával a cél most sem más, mint 85 évvel ezelőtt: a plébániai közösség megerősítése, a hívő családok támogatása, a városban élő gyermekek, tanulók katolikus szellemű oktatása, nevelése."
Az iskola alapításával kapcsolatos kérdéseket a titkarsag [kukac] gyomroikatolikusiskola.hu email címen tehetnek fel az érdeklődők.
Nyitókép: Egykori kultúrház archív fotón - ma Prause József közösségi ház. (Forrás: Jézus Szíve plébániatemplom, Gyömrő)
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »