CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az egyházi év egyik leglátványosabb és legtöbb előkészületet, munkát igénylő ünnepe az Úrnapja: Krisztus Testének és Vérének Ünnepe. Csömörön is napok óta készültek, hogy méltó módon ünnepeljenek. Úrnapja hajnalán nagyközségünk lakossága példaértékű ökumenikus összefogással látott neki, hogy virágokból és imákból szőnyeget „szőjenek” az Oltáriszentség tiszteletére. A hagyományokhoz híven készült a négy sátor (butka), amiket majd egy kilométer hosszan virágszőnyeg kötött össze.
Különös gondossággal készült a szőnyeg, mert ezen az ünnepnapon nem mindennapi vendég érkezett közösségünkhöz. Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődött, amit megtisztelt jelenlétével Michael Wallace Banach Magyarország apostoli nuncius. Vendégünk nagy szeretettel szólt közösségünkhöz: tolmácsolta Ferenc pápa üdvözletét és szívhez szóló gondolatokat osztott meg velünk szentbeszédében.
A szentmisét követően a nuncius az Oltáriszentséggel Pető Gábor plébános és a hívek kíséretében elindult a körmenet útvonalán. A liturgia és a körmenet ünnepélyességét plébániánk kórusának szolgálata teljesítette ki.
A szentmise zárása után vendégünk templomunk bejáratánál megható közvetlenséggel valamennyiünkkel váltott néhány szót és kézfogással búcsúzott.
Fotó: Hartmann József, Kis Bence, Bándi Gyula
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »