CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Pályázati forrásokból, adományokból és önerőből újították fel a szobi templom és plébánia épületét, amelyet 2024. május 30-án áldott meg Marton Zsolt váci püspök. Medgyes Tibor plébániaszervező elmondta, hogy a szobi plébánia épülete és a Szent László plébániatemplom teljes külső megújulása már korábban megvalósult, valamint a plébánia energetikai korszerűsítése (melegvíz előállítása panelek segítségével) is megtörtént.Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: egy élő közösség liturgikus terét tudták most felújítani és a működését is fenntarthatóbbá tenni, hiszen ebben a több mint 50 millió forintos támogatásban benne van többek között napelemek telepítése, külső- és belső felújítás, a templomtorony veszélyes részeinek kijavítása, illetve a temető épületének felújítása is.
A felújított épületeket Marton Zsolt váci püspök áldotta meg, aki azt mondta: „szükség van templomra, szükség van megszentelt térre, amit az imádságra használunk, ami az Istennel való bensőséges találkozás helye és alkalma egyénileg és közösségben. És ehhez kapcsolódik a közösség. Szükség van a közösségnek az egyéb összejövetelek számára közösségi térre, és erre szolgál a plébánia. De a kettőnek össze kell kapcsolódnia. Az imádság persze át kell, hogy hassa a mindennapjainkat, minden tevékenységünket, de mindkettőnek a sajátos helye és lehetősége fönt kell, hogy álljon.”
Ferencz Gyöngyi polgármester köszönetet mondott a támogatásokért és hozzátette, nagy öröm volt az önkormányzat és a településen élők számára, hogy pályázati forrásból az egyházközösség a templomot, a plébániát és az öreg temetőben lévő épületet is fel tudta újítani. Mint mondta: Szob rengeteg értékkel büszkélkedhet, bízik abban, hogy ezek is sorra megújulhatnak.
Forrás és fotó: 0627.hu, Mácsai Veronika
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »