CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását, amelyre Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki felkészülést kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára. Ezt a folyamatot a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. Az egyházmegye rendszeres találkozókkal, módszertani anyagokkal támogatja az ima-katekézis alkalmak helyi előkészítését, megszervezését. A több mint száz jubileumi küldött június 1-jén Vácon, a PüspökVác Rendezvényközpontban találkozott, hogy együtt hangolódjanak a jubileumi készület második évére, amelynek fókuszában a közösség áll.Reggeli, rövid imádság és köszöntő után Virág Edina (Börzsönyalja Egyházközségek) és Dr. Hovanyecz Virág (Rákóczifalva) jubileumi küldöttek osztották meg tapasztalataikat arról, hogy az ő egyházközségükben hogyan tudták jól megszervezni az alkalmakat, milyen egyediségeket és közösségformáló elemeket vittek bele, és milyen nehézségekkel találkoztak a szervezés során, amelyet végül sikerült megoldaniuk a Szentlélek közreműködésével. Az elhangzottak motiváló erővel bírtak a többi küldött számára.
Ezt követően Marton Zsolt váci püspök Az egység című előadása következett, amelyhez rövid bevezetőt tartott dr. Fejérdy András egyháztörténész, A communió-egyháztan címmel. Ha őszintén vágyunk az egységre, imádkozunk érte, nyitottak vagyunk a párbeszédre, egymás figyelmes meghallgatására és készek vagyunk meghalni önmagunk önzésének és előítéleteinek, akkor valósággá válik Jézus ígérete: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) – fogalmazott a főpásztor. A tanítás után kiscsoportban beszélhették át a küldöttek, hogy számunkra mit jelentettek az elhangzottak.
Az év során a résztvevők hallhatnak majd előadást a közösségi egyház gyakorlati megvalósulásáról, a közösségben jelen lévő karizmákról, arról, hogyan építik a fájdalmak és a megbocsátás a közösséget és elmélkedhetnek majd arról, hogy miért fontos, hogy a közösség középpontjában az eucharisztia álljon.
Az ebédszünet lehetőséget adott találkozásokra, tapasztalatok cseréjére és egymás jobban megismerésére. Majd a program World Café-val folytatódott. Ennek a módszernek a célja, hogy összekapcsolja a csoporttagok meglátásait így szélesebb rálátást adjon egy-egy felvetett kérdéshez. Négy témát jártak körül a résztvevők az ima-katekézis témája köré építve: generációk megszólítása, kreatív módszerek a közöségalkotásban, közösségi események szervezése és tervezése, valamint tanúságtételekkel kapcsolatos tapasztalatok. A program zárásaként a World Café asztalfelelősök osztották meg, hogy milyen gondolatok és ötletek születtek náluk.
Közel 60 plébánián indult már el eddig az Ima-katekézis nevű jubileumi felkészülés a Váci Egyházmegyében és legalább már 8 plébánián az első évre ajánlott mind az öt ima-katekézis alkalmat megtartották. Figyelembe véve, hogy vannak olyanok, akik 3-4 alkalmon is ott voltak, csaknem 2700 fő vett részt ezeken az alkalmakon az elmúlt egy évben.
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »