Nézsa - a Cserhát hegyes-dombos vidékén megbúvó község - a törökdúlást megelőző, máig kevéssé ismert múltját kutatja. Lelkes kis közösség szerveződött többnyire helyi civilekből, akiket érdekel a község múltja. Ebbe az értékmentő, értékteremtő munkába kapcsolódott be a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár munkatársa, Jusztin Péter, aki fontosnak tartja a településtörténet-kutatást, mert egy ilyen kutatómunka nemcsak közösséget épít, de az egyházmegye és a település kapcsolatát is szorosabbra fonja. Az érdeklődés akkor kezdett tettekben is megnyilvánulni, mikor 2022. május-júniusban, a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóinak segítségével megvalósult a nézsai "ótemplom" környezetének geofizikai felmérése, roncsolásmentes földradaros kutatása, amelynek során felmérték a mai temetődombon található ótemplomot és a tőle nem messze található, máig ismereten rendeltetésű épületet.

Az elmúlt időszakban a kutatásnak nemcsak saját honlapja készült el (nezsaiotemplom.hu), de a község történetének, történelmének más elemei is az érdeklődés középpontjába kerültek. Különösen így volt ez azzal az ereklyeegyüttessel, amelyet Nézsa jelenlegi, Szent Jakabnak fölszentelt templomában őriznek. Ebben ugyanis nemcsak Krisztus keresztjének szilánkjai, de Szűz Mária kendőjének és Szent József köpenyének szövetdarabkái is helyet kaptak. Az érdeklődés szükségessé tette, hogy az ótemplom-kutatás mellett Nézsa szenttiszteletével egy előadás keretében ismerkedjen meg a község lakossága, ezért kérte föl a helyi közösség Jusztin Pétert, a Váci Egyházmegyei Levéltár levéltárosát az előadás megtartására, mivel ő volt az, aki feltárta az ereklye történetét.

Bevezetőként a „szent” és „szentség” fogalmát tisztázta az előadó, elsősorban teológiai, illetve vallástörténeti, vallásfilozófiai megközelítésben. Kis kitérőben megismerkedtünk a szenttisztelet korai formáival, a szentté avatás történetével ill. a szentkultusz antropológiai alapjaival, valamint választ kaptunk arra, miért fogalmazódik meg még mindig gyakran az a vád, hogy a keresztény szentkultusz a pogány hőskultuszban gyökerezik.

Ezt követően a helyi, nézsai szenttisztelet emlékeit vette számba az előadó. Legelőször a Mária-tisztelet kapcsán sorolta fel – legfőképp a püspöki levéltár forrásai alapján – hogy mely nyomai vannak a helyi Mária-kultusznak. Megemlékezett a harangról, szobrokról, oltárról, a kastélykápolnáról, illetve arról a búcsúengedélyt biztosító bulláról, amelyet VII. Piusz pápa biztosított a nézsai templomot felkeresők számára.

Az előadó kiemelte: mivel a bulla örök időkre – in perpetuis temporibus – szól, így az ma is él, felszólítva a nézsaiakat, hogy ennek tükrében kérjék ennek a búcsúengedélynek a megújítását, és éljenek vele.

A következő kultusztárgy, a Fájdalmas anya oltár kapcsán az előadó az adományozóra, és az adományozás körülményeire irányította a figyelmet. Ismert volt a tény, hogy a Mária-oltárt és a Szent József oltárt özv. Szentiványiné Szirmay Apollónia alapította, de mindeddig ennek az alapításnak a célja nem volt köztudott: férje halála után az özvegyen és gyermekek nélkül maradt Szirmay Apollónia mintegy lelkileg adoptálta a kegyúri község lakóit és célja ezek után a község lelki életének felvirágoztatása volt, hogy gyermekek híján majd a község lakosai fogják őt halála után emlegetni a jótéteményeiért: a két oltárért, a szintén általa adományozott Szent Kereszt ereklyéért – amely tartalmaz egy darabkát Szent József köpenyéből és a Szent Szűz kendőjéből is –  valamint a Kálváriáért és a benne található Szent Anna kápolnáért. Illetve ebből következően a község lakóira hárul az a feladat, hogy imádkozzanak a kegyúri párért.

A Fájdalmas anya és Szent József oltárához visszatérve az előadó bemutatta az oltárokon található két, kevésbé ismert szent: Apollónia és Bonaventúra alakját, és a hozzájuk kapcsolódó szentkultuszt is.

Az előadás következő részében a templom védőszentjének, Szent Jakabnak az életrajta, legendája, illetve tiszteletének története hangzott el. Mivel az „új templom” alapításának időpontja kétséges, így kérdésként merült fel az is, hogy a titulus vajon középkori eredetű, vagy újabb kori lehet. Az előadó felvázolta ennek a kérdésnek egy lehetséges megoldását: mint az a források alapján ismert, a régi oltárkép – amely sajnos az 1910-es években a barokk oltár elbontását követően eltűnt – Szent Jakabot lovon, kezében fegyverrel ábrázolta. Ez az ábrázolás azonban itthon nem volt ismert. Magyar földön a késő-középkorban a zarándok-képtípus terjedt el, a lovas-fegyveres katona inkább spanyol földön jellemző, ahol egyik legendájából kiindulva, mint a clavijoi csatában a mórok fölött győzedelmeskedő szentet ábrázolják. Ez a képtípus Magyarországon azonban eddig egyáltalán nem ismert, viszont az áthallások alapján a muszlimok felett győzelmet arató szent sokkal inkább a török korhoz lenne köthető, mint a kései középkorhoz, így gyanítható, hogy az ábrázolás XVI-XVII. századi lehet, ezzel együtt talán a titulus, és valószínűleg a templom is.

Az előadás során szó esett még Szent Tádéról, akit Szent Rita előtt a lehetetlen dolgok védőszentjeként tiszteltek – illetve az orthodoxok ma is őt kérik segítségül ilyen ügyekben. Az ő oltárát és kápolnáját a község másik kegyura, Klobusiczky István emelte, ám a templom 1799-es bővítése során elbontották. Szó esett Nepomuki Jánosról, akinek kultuszát egyházmegyénkben Althann Mihály Károly kezdeményezte. Nézsán két szobra is állt, egyik nem sokkal a szentté avatást követően készült az 1730-40-es években, a másik pedig szintén a Szentiványi-Szentirmay kegyúri pár ajándéka volt. Ezt követően a nézsai remetékről és a remetekultuszról beszélt Jusztin Péter.

Először is Szent Günther képéről, amely a vizitációs jegyzőkönyv tanúsága szerint a XVIII. században megtalálható volt a templomban. Szent Günther Gizella királyné rokonaként többször járt Szent István király udvarában, ill. nevéhez fűződik a bakonybéli remeteség alapítása is. Ezt követően a helyi remetét, Cinczmayer Lajosról, ill. rajta keresztül a paulánus vagy minimita rendet mutatta be az előadó, valamint beszélt alapítójukról, Paolai Szent Ferencről, akinek a barokk időkben szintén állt kápolnája Nézsán.

Az előadás végén Jusztin Péter megemlékezett a harangokról is, a helybeli nagyobb jelentőségű ünnepekről, amelyeknek rangját körmenet vagy éppen az említett Szent Kereszt ereklye tiszteletre való kihelyezése emelte, majd az anyakönyvek alapján felsorolta, hogy mely szenteket választottak a nézsaiak védőszentekül a XVIII-XIX. század során.

Fotó: Meghívó (Szent Jakab esték), Országalbum, Urr Zsolt (templomkép)