CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Második alkalommal szervezte meg a MotiVÁCió Mentálhigiénés Műhely a családi pikniket mindazoknak, akik érdeklődnek a képzések, önismereti programok és egyéb, a központ által nyújtott mentálhigiénés szolgáltatások iránt és szeretettek volna bepillantást nyerni a Műhely működésébe. A gyerekeket kézművesfoglalkozás és játékok várták.A MotiVÁCió Mentálhigiénés Műhely idén második alkalommal rendezte meg „Családi önismereti piknik” néven azt az egésznapos programot, amelyre mindazokat várták, akik önmaguk és családjuk lelki egészségéért tenni szeretnének. A nap során a Műhely által nyújtott szolgáltatásokkal lehetett ismerkedni, valamint beszélgetni a csoportvezetőkkel, mentálos szakemberekkel és természetesen egymással.
A résztvevők betekintést nyertek a bibliodráma módszerébe, a női és férfi önismereti csoportmunkába. Konzultálhattak többek között a „Szülő lettem! Hogyan éljem túl?” nevű csoport vezetőjével Kosztolányi Anna Rózával, aki hasznos tanácsokkal tud szolgálni az első gyermeket nevelő fiatal családok számára. Szintén jelen volt Babai-Szénégető Adrienn, aki gyászterapeutaként tudja segíteni mindazokat, akik veszteséget éltek át családjukban.
A délután folyamán Dr. Elekes Györgyi az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) tanára, és Burai Csaba a ráckeresztúri Drogterápiás Otthon munkatársa drogprevenciós beszélgetést tartottak azok számára, akik a serdülőkori drogfogyasztással és egyéb függőségekkel kapcsolatos veszélyekről és ezek kezelésére, vagy az ezekkel összefüggő, családban felmerülő nevelési helyzetekről érdeklődtek. A nap programját az Apor Impro Társulat érzelmeket kifejező előadása zárta.
A családi nap keretében zárult többek között a Váci Egyházmegye CsaládKözpont által szervezett családcsoport vezető képzés második sorozata. Ebben olyan házaspárok vettek részt, akik plébániai szinten már vezetnek családcsoportot vagy szeretnének ilyet indítani. A képzés egy hétvégi önismereti modulból állt, majd 5 hónapon keresztül havonta egy estét töltöttek együtt a résztvevő házaspárok, akik a családi élethez kapcsolódó témákban egy-egy foglalkozást vezettek le, amelyet utána közösen értékeltek módszertani szempontból. A képzést Páll Melinda a CsaládKözpont munkatársa és Nagy Zsolt mentálhigiénés szakember vezették. Hasonló képzés ősszel Szolnokon indul majd, amire plébánosi ajánlással lehet jelentkezni.
Az önismereti piknik az AVKF „Mentálhigiénés tréningsorozat és képzésfejlesztés” programjának támogatásával, a főiskola és a fenntartó Váci Egyházmegye szakembereinek bevonásával, a MotiVÁCió Mentálhigiénés Műhely keretei között valósulhatott meg.
A Műhely küldetése a lelki egészség támogatása egyéni, pár- és családterápiás, illetve csoportos formában. Szakemberei életútbeli elakadások, krízisek esetén, munkahelyi, családi, párkapcsolati nehézségekben, gyász- és veszteségfeldolgozás kapcsán tudnak segíteni, valamint olyan esetekben, amikor megküzdési nehézségek, illetve önismereti kérdések merülnek fel. A Váci Egyházmegyében és Vác város térségében élők számára nyújtanak elsősorban a lelki egészség megőrzését támogató mentálhigiénés- és közösségfejlesztő tréningeket.
2024 őszén az alábbi csoportok indulnak újra, amelyre várják a jelentkezőket:
További információ a programokról, tanácsadási lehetőségekről és a támogatott részvétel lehetőségéről: https://felnottkepzes.vacem.hu/tanacsadas/
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »