CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2024. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a budapesti Németh László Gimnázium nyolcadikos osztálya látogatást tett Dejtáron a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában és a közös megemlékezést követően fergeteges sportnapot tartottak, ahol a roma és magyar gyerekek barátkozhattak egymással.A kapcsolat előzménye egy régi baráti szál, amelynek köszönhetően a dejtári Cigány Tanoda gyerekei már több alkalommal részt vehettek a Budapest VIII. kerületi Zeneiskola és a Fokoláre Mozgalom által szervezett programokon, fellépéseken, kedvezményezettjei voltak több jótékonysági akciónak.
Tavaly karácsonykor a budapesti Németh László Gimnázium nyolcadikos osztálya tartósélelmiszer-gyűjtést szervezett és a kisbusznyi adományukat, amelyet a Tanodába járó gyerekek családjainak szántak, még az ünnepek előtt eljuttatták Dejtárra. Ezt követően született meg az ötlet, hogy a kapcsolatot jó lenne folytatni egy sportnappal, hogy a budapesti és dejtári gyerekek személyesen is meg tudjanak ismerkedni egymással. A Nemzeti Összetartozás Napja kínált erre a közös programra jó alkalmat.
A budapesti diákok Kovács Október osztályfőnök vezetésével június 4-én részt vettek a dejtári iskola által, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a trianoni emlékműnél szervezett színvonalas ünnepségen és koszorúzáson. A dejtári 7. osztályos diákok műsorral, ebéddel, ajándékokkal fogadták az osztályt és bemutatták látogatóiknak a pályázatok keretében felújított és felszerelt iskolájukat és óvodájukat.
A Budapestről érkező látogatók elültetésre szánt fügefát, édességet és két zsáknyi plüssállatkát vittek, ez utóbbit az ovisok számára. A közös ünnepen részt vett Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató és Smitnya Sándorné dejtári iskolaigazgató is és az egész iskola részese volt az egész napos programnak. Délután több sportágban is együtt játszottak a gyerekek, de leginkább természetesen ők is a focimeccset várták, amely döntetlen eredménnyel ért véget: Dejtár-Budapest: 3: 3.
"A kezdeményezésnek biztosan lesz folytatása, - mondta Kovács Október - mert jövőre mi hívjuk meg a dejtári diákokat Budapestre."
Fotó: NLG, Kovács Október
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »