CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Június 23-án, vasárnap hívek sokasága gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljék Lédeczi Dénes atyával pappá szentelésének 25. évfordulóját. A szentmisén jelen volt Marton Zsolt váci megyéspüspök is.Lélekemelő ünnepségnek, a templom plébánosának, Lédeczi Dénes esperes atyának huszonöt éves papi szolgálati ezüstmiséjének színtere volt június 23-án, vasárnap délután öt órakor a Szent József templom. Az épületet a szentmiséken egyébként is nagy számban látogató hívőkhöz képest a mostani alkalmon akkora tömeg érkezett a szertartásra, hogy jó részük csak a templomkertben, a szabadban tudta figyelemmel követni az eseményeket.
A főbejáraton át ministránsok kíséretében érkező ezüstmisés atyát Marton Zsolt váci megyéspüspök és dr. Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, továbbá dr. Gruber László, a szentesi Szent Anna templom plébánosa várta az oltárnál, ahol őt a püspök rövid beszédben köszöntötte. Mint elmondta, Dénes atyával jelentős múltra, 1992-ig tekint vissza a kapcsolatuk, amikor még mindketten világi hallgatóként, a teológián hittantanár szakon kezdték tanulmányaikat a Veszprémi Érseki Főiskolán. Innen ívelt pályájuk a papi hivatásig. Dénes atya 1999-es felszentelését követően Salgótarjánban és Karancskesziben káplánként, Csépán és Szelevényen, Pilisen és Dánszentmiklóson plébánosként szolgált. Később, 2019-ben vette át jelenlegi szolgálati helyét a szolnoki Jézus Szíve plébánián, a következő évben Tószegen és Tiszavárkonyban lett moderátor, 2020. július 1-től Szolnok kerületi esperese, 2022. július 1-től pedig Szolnok-Szandaszőlős plébániai kormányzója. Itthoni szolgálatát megszakítva közben többször vett és vesz részt a külföldön élő magyar közösségek lelki gondozásában is.
Az ünnepeltet a plébánia híveinek nevében Nagy Mária, a közösség tagja méltatta. A szentmise áldozatot az ünnepelt, Lédeczi Dénes atya mutatta be, melynek végén külön megáldotta a főpásztort és az oltárnál segédkezőket, végül a megjelent hívek közösségét is. A szentmise végén a plébánia közössége nevében Barabás László és Hegedűsné dr. Varga Emília, az egyháztanács tagjai nyújtották át az atyának egy virágcsokor mellett a hívek ajándékát, egy szép kivitelű miseruhát. A mindvégig emelkedett hangulatú ünnepség lezárásaként a templomkertbe a plébánia közössége agapéra, szeretet-vendéglátásra hívta a megjelenteket.
Szöveg és kép forrása: szoljon.hu
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »