CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A nyári tábor mindig különleges esemény a gyerekek életében, hiszen ilyenkor lehetőségük van kiszakadni a mindennapi rutinból, új barátokat szerezni, és számtalan izgalmas kalandban részt venni. Július elején a Váci Egyházmegyei Karitász a Karancsságból és a környékbeli településekről érkező gyerekeknek szervezett tábort, melynek része volt egy találkozó Marton Zsolt püspökkel is. Az alábbiakban Bakos-Pós Emőke tudósítását tesszük közzé.A szervezők idén is mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat, így erre az alkalomra is sokféle változatos programmal készültek. A gyerekek kíváncsian várták, milyen kalandokban lesz részük az elkövetkezendő napokban. Több gyermek már visszatérő vendég a Váci Egyházmegye Karitász táborában, így ők már ismerősként üdvözölték egymást, de a többiek is hamar beilleszkedtek a tábori élet forgatagába.
A Vácon töltött a pár nap alatt igazán élménydús programokban vehettek részt a gyerekek és felnőtt kísérőik. Együtt sárkányhajóztak a Dunán, majd ellátogattak a Váci Egyházmegyei Könyvtárba, ahol lovagi próbán, az egyházmegye milleniumára készülve a Képes Krónika által megőrzött székesegyház alapításának módját ismerhették meg. Végig kísérték Géza és László herceget a Mogyoródi csatában, majd minden gyermek segített a székesegyház építésében egy-egy téglával. E mellett kicsik és nagyok együtt kézműveskedtek, és bepillantást nyerhettek a könyvtár gyűjteményébe is.
E program keretein belül a táborozók találkozhattak Marton Zsolt püspök atyával, aki hamar kedves és közvetlen hangulatot teremtett a gyerekekkel. A gyerekek meglátogatták a Váci Egyházmegyei Gyűjteményt is, ahol megcsodálták a művészi értékű ötvöstárgyakat, liturgikus eszközöket, festményeket, szobrokat, metszeteket és bútorokat, amelyek a nagy elődök, püspökök és főpapok tevékenységéhez kapcsolódnak. Emellett volt még közös gofrisütés, fagyizás, strandolás, foci, és sok-sok játék. Igaz, a tábor Vácott csak 3 napig tartott, de az élményszerzés a Karancsságban még folytatódott. Bízunk benne, hogy minden gyerek rengeteg emlékkel és élménnyel tért haza.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »