CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A közelmúltban – tervezők és designerek vezetésével – a Váci Püspökség és a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont számára egyedi termékcsaládot, ajándékkollekciót készített a Lámpás ’92 Alapítvány. A kézműves termékek között találunk kulcstartót, mécsest, keresztet, nyakláncot és hűtőmágnest is, melyek a kávézó nyitvatartási idejében megvásárolhatók.Tavaly év végén nyílt meg a PüspökVác Látogatóközpont kávézója, ahol március óta ajándékbolt is üzemel; itt az érdeklődők kegytárgyakat és saját fejlesztésű tárgyakat, többek között hűtőmágneseket, bögréket, valamint kézműves portékákat vásárolhattak. Néhány hete új kollekcióval bővült az ajándéktárgyak köre: a Lámpás ’92 Alapítvány által foglalkoztatott fogyatékossággal élő emberek egyedi termékeket készítettek a Püspökség számára. Az Alapítvány már régóta kapcsolatban áll a Váci Püspökséggel, tavaly decemberben a PüspökVác Rendezvényközpontban tartották meg díjátadó gálaestjüket. Ekkor merült fel annak gondolata, hogy az alapítvány az Egyházmegye számára is készíthetne termékeket.
„A termékfejlesztés során Bozóky Anitával, az Egyházmegyei Szolgáltatási Központ vezetőjével egyeztettünk” – mesélte Varga Zoltán, az Lámpás ’92 Alapítvány elnöke. „Személyre szabott termékkollekciót szerettünk volna létrehozni az Egyházmegye számára, és fontos volt, hogy a Váci Püspökség értékeit méltóképp meg tudjuk jeleníteni. A felhasznált motívumokat, szimbólumokat a Váci Püspökég arculatából és művészeti örökségéből választottuk. A kollekcióban szereplő kereszt formavilágát a Váci Nagyboldogasszony-székesegyház tetején található kereszt ihlette. Az egyes kegytárgyak mintázatában megjelenik a váci székesegyház díszítőfestésének kazettás formavilága, valamint Althann és Migazzi püspökök oklevelein és kiadványain fellehető motívumok, amelyek a Váci Egyházmegye PüspökVác nevű turisztikai márkájának arculati elemei. Büszkék vagyunk arra, hogy Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhelyünk után a Váci Püspökségnek is dolgozhattunk.”
Nemcsak a minták egyediek, hanem az anyagok ötvözete is, mivel a természetes anyagokat innovatív anyagokkal kombinálták, például a nemes fát plexivel, de a környezettudatosság is fontos szempont volt az anyagok kiválasztásakor. Varga Zoltán elmondta, hogy a tervezésben alapítványuk Kárpát-medencei képzőművészeti programjának tehetséges alkotói is részt vettek. A programmal céljuk a fogyatékossággal élő emberek tehetséggondozása és az egyéni fejlesztésük.
A PüspökVác Kávézóban található ajándékbolt nyitvatartása megegyezik a kávézó nyitvatartásával, azaz minden hétköznap ebédidőben, 11 és 14 óra között, valamint szombaton 9 és 16 óra között várják az érdeklődőket a Galamb utca 1. szám alatt.
____________
"Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban." Máté 5:15
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány három évtizede több száz fogyatékossággal élő embertársunk lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását teszi lehetővé családias környezetben.
Az alapítvány megalakulása részben a váci püspökhöz kötődik, hiszen a 90-es évek elején Keszthelyi Ferenc püspök áldása és támogatása indította el a Lámpás munkásságát. 2006-ban dr. Beer Miklós püspökkel közösen az alapítvány munkatársai létrehozták a LAURUS díjat, amelyet azóta is – most már Marton Zsolt püspökkel – minden év adventjén azoknak a támogatóknak adnak át, akik önzetlenül segítik a szervezet működését, ezáltal a fogyatékossággal élőket. Az alapítvány több mint 20 éve biztosít valódi munkahelyeket értelmi sérült munkatársaik számára, ahol környezettudatos módon, minőségi re-design termékek készítésével és számos hagyományőrző mesterséggel foglalkoznak. Az alapítvány munkatársai fontosnak tartják, hogy a társadalom az értékeik mentén ismerje meg az értelmi fogyatékossággal élőket.
Az elmúlt években számos sikeres termékfejlesztési programot valósítottak meg, melyek során többek között megalkották az „Értek Vagy!” díjat. Megtiszteltetés számukra, hogy az elmúlt évben Ferenc pápa két nagyszerű Lámpás kézműves alkotással is gazdagodott.
További információ: https://lampas92.hu/
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 8. szerda
Dénes
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az...
Összes program »