CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A nyári szünet első hetében tartottak napközis hittantábort az Újhatvani Római Katolikus Plébánián, mely Noé bárkájának története köré épült. Az alábbiakban Gyurika Margit beszámolóját olvashatják a tábor élményeiről.A tábor alaptémájának megfelelően színesebbnél színesebb programokon keresztül, végigvezettük a bibliai történeten a gyermekeket. "Engedelmeskedjetek az Istennek!” (Jak4,7) Az első napon a táborozók megismerkedtek a bibliai esemény első felével. Hogyan hatalmasodott el a bűn a világon? Miért éppen Noé lett Isten kiválasztottja? Miért csak ő és családja menekült meg? Az egész emberiség és az állatvilág sorsa rajta múlott, hogy mennyire volt erős hite Istenben, elfogadta-e, teljesítette-e az Ő parancsát. Gondolatban megépítettük vele a bárkát és játékos feladatokon keresztül bevezettük abba a kiválasztott állatokat. A második nap szerepe a vízé volt. Isten özönvizet bocsátott a világra. 40 napon és 40 éjen keresztül zúdult az áradat a Földre és elpusztította a teremtett világot. Egyedül csak a bárkában utazók és a vizek állatai menekülhettek meg. Ezen a napon a tábor ellátogatott az Egri Termál- és Strandfürdőbe. A rekkenő melegben a strand hűs vize hozott enyhülést.
"Nézzétek, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal." (Ter9,9) A harmadik napon a gyerekek bent voltak a bárkában Noéval, a családjával és az állatokkal. Megismerkedtek a történet második felével. Miután Noé kiengedte a madarakat és elérkeztünk a szövetségkötés pillanatához, Isten a szövetségkötés jeleként szivárványt rajzolt az égre. Az emberiség új lehetőséget kapott. A táborozók ráeszméltek arra, hogy mennyire fontos vigyázni arra, amit Isten megőrzött számunkra. A délelőtt folyamán elkészítették a szövetségkötés jelét egy karkötő képében, délután pedig papírból megépíthették saját bárkájukat, melybe bevezethették állataikat. A papírból készült galamb is felszállhatott csőrében az olajággal.
A negyedik napon a tábor apraja-nagyja a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogatott. Itt megismerkedtünk a Föld állataival és növényeivel. Az állatkert kiírásain és példáin keresztül rávezettük a gyermekeket arra, hogy mennyire fontos a körülöttünk lévő világ tisztelete és óvása. Az állatok és növények léte mennyire egymásra épülő folyamat, ami egyben csodálatos, de nagyon sérülékeny is. Az ember az állatok mozgását lemodellezve gépeket, szerkezeteket alkot. A Teremtő által létrehozott kincsekből tudunk építkezni, ötleteket meríteni. Az utolsó nap legfőbb témája a teremtésvédelem volt. Beszélgettünk arról, hogy hogyan tudjuk minél jobban, minél hatékonyabban megőrizni mindazt, amit ajándékba kaptunk. Mire kell figyelnünk, hogy gátat szabjunk a környezetszennyezésnek és a pazarlásnak. Végül játékos feladatokon keresztül összefoglaltuk mindazt, amiről a héten tanultunk.
A három tábori napot, amit a gyerekek az újhatvani plébánián töltöttek, szentmisével indítottuk, melyen Kecskés Attila plébános tanításában a gyermekekhez szólva, a tábor témájához is kapcsolódóan osztotta meg gondolatait. Az együtt eltöltött hét alatt új ismeretségek, új barátságok szövődtek. Azt, hogy milyen jól érezték magukat a gyerekek, példázta a vidám gyerekzsivaly. Mára a plébánia kertje elcsendesült, a gyermekkacajt, az önfeledt játékot a csend, a nyugalom váltotta fel, hogy egy év múlva újra benépesüljön és újra mozgalmas élet költözzön belé. Végezetül a Zsoltárok könyvének üzenetével zárnám beszámolónkat, amely az utolsó nap üzenete volt, és mindannyiunk számára reménységet ad: "Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló!" (Zsolt 136,)
A Váci Egyházmegyében idén összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »