CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Június 15-én, a vasárnapi 9 órás szentmise keretében ünnepi búcsút tartottak Nagykátán Szűz Mária tiszteletére. Az alábbiakban Némethné Turák Kornélia beszámolóját olvashatják.1739-ben a pestis járvány után szobrot emeltettek a hívek az akkori plébános, Szabó István atya vezetésével a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére, melyet fogadalommal erősítettek meg. Ez a Mária ünnepekre, és a hozzá tartozó böjtre vonatkozott. 1983 óta minden évben megtartjuk a fogadalmi búcsút Nagykátán. Égi Édesanyánkhoz fohászkodunk a szentmisén, körmeneten, litánián, melyen tradícionálisan az ünnepi beszédet Széles László atya mondja, akinek első állomáshelye Nagykáta volt. A szentmisét Dr. Lengyel Zsolt esperes, plébános atya celebrálta. A búcsúra öt-hat településről érkeztek hívek.
A litániát követően Zsolt atya és az Egyházközség meghívására együtt ebédeltünk a Plébánia udvarán, közel 150-en voltunk hívek és segítők együtt. Nagyon kellemes hangulatban telt a délután, ahol minden korosztály megtalálta a maga közegét. Remek alkalom volt egymás megismerésére azok számára is, akik eddig csak látásból ismerték egymást. Öröm számunkra, hogy meghívást kaptunk más települések híveitől is a saját búcsújukra.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »