CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Életünk Jézusban a témája idén a Váci Egyházmegye ifjúsági régiós nyári táborainak. Az Észak-Duna-menti Nagyboldogasszony közösség táborának lelki napjára ezen a héten Marton Zsolt püspök is ellátogatott. A táborozók rövid beszámolóját közöljük erről a napról.Észak-Dunás táborunk lelki napján, Kismarosra látogattunk, ahol a Ciszterci nővérek fogadtak minket. Ezen meleg fogadtatás mellett, üdítő lelki programokon vehettünk részt. Július 11-e, Szent Benedek Európa fő védőszentjének napján, a Ciszterci nővérek fő ünnepén, velük együtt ünnepelhettünk. Meghallgathattuk Szent Benedek életének történetét, mindezek után egy szentmisén vehettünk részt, amelyet Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be, majd a nővérek meghívtak minket egy ünnepi ebédre. Később fakultatív programok következtek, amik közül a résztvevők választhattak. Volt lehetőség lelki beszélgetésre, szentgyónásra, ismerkedésre a nővérekkel, szentségimádásra és bibliaolvasásra. A nap folyamán voltak velünk vendég atyák is. Zárásként pedig részt vettünk a nővérek napközi ima óráján.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Ciszterci nővérek befogadását és a Váci Egyházmegye támogatását.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »