CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Harmadik alkalommal került megrendezésre Vácon az Embert a fedélzetre! elnevezésű tábor, melyre tíz és húsz év közötti ministráns, illetve a plébániai életben elkötelezettek fiúkat vártak. A július 15. és 19. között zajló tábor tematikája az "Embernek lenni másokért" mottó köré épült, és közel negyven résztvevőt vonzott, akik a hivatáskeresés és az emberi kapcsolatok mélyítésének útjára léptek a közösen eltöltött napok során.2022-ben rendezte meg először a Váci Egyházmegye Pasztorális helynöksége az Embert a fedélzetre! tábort, melynek célja, hogy fiatal fiúknak közösséget teremtsenek, és lehetőséget biztosítsanak számukra a különböző hivatásokkal való mélyebb megismerkedésre, hivatásuk tisztázására. A tábor nemcsak a papság iránt érdeklődők számára kínál tapasztalatot, hanem minden résztvevőnek lehetőséget ad arra, hogy kérdéseire választ találjon.
Az idei tábor központi témája az emberi kapcsolatok mélysége és minősége köré épült, így a résztvevők hallhattak előadást a hűség és felelősség, az egyensúlyos élet és a belső szabadság témakörében, valamint arról, hogy hogyan lehet választ adni a világban lévő rosszra. Ezek a programok segítették a táborozókat abban, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a papi, családi és baráti kapcsolatok természetébe. A résztvevők Szent II. János Pál és Bosco Szent János életével is megismerkedtek, de további lelki programokban is részük volt: minden napot imádsággal kezdtek és zártak, részt vettek szentmisén, szentségimádáson. Szabadidős programokból szintén nem volt hiány: focizás, sorverseny, filmezés és kirándulás is része volt az ötnapos tábornak, a legnagyobb örömet pedig a közös lézerharcozás jelentette. Az utolsó nap programjához Marton Zsolt váci püspök is csatlakozott, aki örömmel volt részese a Kahoot-kvízjátéknak, a tábor végéhez közeledve pedig záró szentmisét mutatott be.
„A tábor különleges alkalom volt arra, hogy a fiatalok hasonló gondolkodású emberekkel találkozzanak, és egy olyan kapcsolati háló részévé váljanak, amely hosszú távon is támogatást nyújthat számukra. A biztonságos tér és a hiteles tartalmak lehetővé tették, hogy a fiúk hitük és Istenkapcsolatuk mélyítésére is fókuszáljanak” – mesélte Babinszki Tamás kispap, a tábor egyik szervezője. „Számomra az egyik legnagyobb gyümölcsöt a visszatérő táborozók jelentették, akik között nagy volt az összetartás, ugyanakkor az újonnan érkezőket örömmel befogadták, sőt, aktívan bevonták őket, elősegítve ezzel egy nyitott és befogadó közösség kialakulását.”
A tábor résztvevői is lelkesen osztották meg élményeiket a zárónapon. „Édesapám diakónus, ő említette nekem, hogy lesz egy fiútábor Vácon, én pedig nagyon szívesen jöttem el, mert szerettem volna olyan fiatalokkal találkozni, akik Istennel közeli kapcsolatban vannak, és akik szeretnek ministrálni. A tábor szervezői jól tudják, hogy mi kell nekünk, fiúknak, ahhoz, hogy meghalljuk Isten szavát. Olyan légkört teremtettek, ami az egymásért való létre segít figyelni.” Egy másik táborozó a kötetlen, programok közötti lelki megosztásokat emelte ki. „Mikor két évvel ezelőtt először vettem részt a fiútáborban, nem annyira fogtam fel, hogy miről is van szó valójában. De most kimondottan felemelő volt a kispapokkal és papokkal való beszélgetés, lelki megosztás.”
Sokan elmondták, hogy a táborban tapasztalt közösségi érzés és a közösen átélt élmények meghatározóak voltak számukra. „A kiscsoportos beszélgetések adták a legtöbbet nekem, mert őszintén tudtunk mély témákról beszélgetni, amire a hétköznapokban ritkán van lehetőség. Mindemellett nagyon jót kirándultunk és lézerharcoztunk, de a központban a lelki témák voltak, a tábor elsősorban a krisztusi életről szólt” – mesélte egy résztvevő, és azt is hozzátette, hogy nagy megtiszteltetést jelentette számára, hogy a püspöki szentmisén ministrálhatott. „Így segíthettem Püspök atyának. Az utolsó napon még egy aláírást is kértem tőle a tábori pólómra.”
A szervezők – akik között vannak papok, kispapok és világiak is – úgy tapasztalják, a tábor egyedülálló lehetőséget kínál a fiatalok számára a személyes növekedésre, a hivatáskeresésre és a közösségi élményekre, a résztvevők lelkesedése és elkötelezettsége pedig arra ösztönzi őket, hogy a következő évben tovább fejlesszék és bővítsék a programokat.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »