» HÍREINK »
Negyedik alkalommal ünnepelték világszerte a Ferenc pápa által 2021-ben elrendelt nagyszülők és idősek világnapját, felhívva a figyelmet a generációk közötti párbeszéd nélkülözhetetlen fontosságára.
Mátraverebély-Szentkúton háromnapos zarándokünnep kapcsolódik Szent Anna és Szent Joachim ünnepéhez. Július 26. és 28. között idén is nagy számban érkeztek nagyszülők és idősek az ország különböző részeiből, ki-ki unokával, családdal. Összegyűltek, hogy imában kérjék Isten áldását életükre, hivatásukra. A zarándoklat ideje alatt szentmisék, áhítatok, szentgyónás, virrasztás, keresztút segíti a zarándokok lelki megerősödését.
Vasárnap délelőtt a templom előtt hosszú sorban várakoztak szentgyónásra, a templomban sorra térdeltek imára Mária elé a zarándokok. Énekkel, imával várták a szentmisét. A szertartást Berta Tibor püspök mutatta be, koncelebrált Orosz Lóránt OFM, a kegyhely igazgatója.
A szentmise elején Orosz Lóránt köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte a Törökszentmiklósról érkezett csoportot, akik öt napot gyalogoltak, valamint a sipeki máriás lányokat.
Berta Tibor tábori püspök Ferenc pápa idősek világnapi üzenetéhez kapcsolta szentbeszédét, mely közvetíti bátorító és megerősítő figyelmét az idősek felé. Berta Tibor kiemelten kérte azokért az imát, akik a magány keserűségében élnek. Párhuzamot vont az abban megidézett Noémi, Rut és Orpa bibliai története, valamint saját családja között. Amikor Noémi megözvegyült, és elveszítette gyermekeit, bár félt attól, hogy magára marad, és tudta, özvegyként a társadalom szemében keveset ér, teher lehet a két fiatal menye számára. Félreállt, és biztatta menyeit, hogy térjenek vissza saját hazájukba, és kezdjenek új életet. Noémi szavai a kor megváltoztathatatlannak hitt szokásait tükrözték. Úgy gondolta, két út áll menyei előtt: Orpa elfogadta Noémi biztatását, az egyetlen lehetőségesnek tartott megoldást, és elment, Rut azonban nem volt hajlandó magára hagyni az idős asszonyt. Nem félt szembefordulni a szokásokkal.
Vallotta, nem lehet az egyedüllét az egyetlen alternatíva. Rut Noémi mellett maradt, nem véletlen, hogy őt a Messiás őseként emlegeti a Máté evangélium. Rut bátorsága új útra hív bennünket, induljunk, ne féljünk megváltoztatni szokásainkat. Közel maradt Noémihez, és áldást nyert.
Berta Tibor nagyanyja közel a kilencven esztendőhöz és a halálhoz, azt az utasítást kapta az orvostól, menjen kórházba. „Ő azonban kérte édesanyámat, ha elvállalja, szeretne otthon maradni. Édesanyám igent mondott, és ápolta anyósát annak haláláig. Tudni kell, hogy viszonyuk a legkevésbé sem volt jónak mondható.” A püspök arra mutatott rá, ha merünk szakítani a közvélekedéssel, el tudunk indulni a „nyitott szív útján”, keressük a megújulást, áldás lesz életünkön.
Berta Tibor Ferenc pápa üzenetéből kiemelte az abban megszólaló bizonyosságot, hogy Isten előtt az ember minden korban kedves, előre haladott korban, megfogyatkozott fizikai erőben is. Isten ugyanis nem az ember módjára ítél, aki azt nézi, ami látszik, hanem a szívet nézi. Kiemelte, hogy az idős emberekre támaszkodva, tapasztalataikból tanulva lehet építkezni.
Bölcsességükre nagy szükség van családjainkban, társadalmunk életében. Párbeszédre kell törekednünk a generációk között, ebből fakadhat az „élet szépsége”, és ez lehet a „testvéri társadalom” alapja. Arra hívott, hogy induljon el beszélgetés a családokban, a fiatalok hallgassák meg a déd- és nagyszülők hordozta emlékeket, jó és súlyos tapasztalatokat. „Ez nincs benne a könyvekben, ezt nem tanítják történelemből, mert ezek az ismeretek csak egyes családok emlékezetében vannak jelen, de ezek nélkül a fiatalok gyökértelenné tudnak válni, és az otthont nem érzik otthonnak, a hazát nem igazi hazának” – mutatott rá a személyes emlékezet fontosságára.
Szent Anna és Szent Joachim példáját mutatta fel: ők hordozták az Isten iránti szeretetet, bizalmat, tiszteletet egészen Máriáig, aki méhébe fogadta Jézust, és a világnak ajándékozta őt. Jézus élete egy családban vált nyilvánvalóvá, egy családban, mely a hit átadásának és megélésének elsődleges helye. Ezért elsődleges fontosságú korunk számára a család fogalmának restaurálása, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a régi és mai irányultságok és értékek között, melyből igazi megújulás tudnak megteremtődni. Az egyensúly pedig a Jézus Krisztussal való kapcsolat visszanyerése.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember, a hit, a család, az Egyház és a világ válsága a Krisztussal való kapcsolat meggyöngüléséből ered. Ma is az egyik legfontosabb kérdés, amire mindannyiunknak válaszolnia kell: „Kinek tartotok ti engem?” – idézte Jézus kérdését. „Sokan eltávoztak Jézustól, de akik Jézussal maradtak, nem politikai vezetőt, csodadoktort, varázslót láttak benne, hanem a belé vetett hitükkel életként adták tovább tanítását. Mi is a Krisztusba vetett hit életre váltásában találhatjuk meg a megújulást. Nekünk is újból és újból Istenhez kell fordulni, és áldás lesz az életünkön” – zárta Berta Tiborbuzdítással szentbeszédét.
A szentmise végén a püspök paptársaival ünnepélyesen egyesével megáldotta a zarándokokat.
Trauttwein Éva/Magyar Kurír Fotó: Gieszer Richárd
Ferenc pápa Nagyszülők és idősek világnapi üzenete itt érhető el.
2024. október 15. kedd
Teréz
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...