... onnantól másként hívják: alapkőnek. Beláthatjuk: nem kis dolog, ha egy kő helyet foglal. Akármi kő nem lesz jó oda, ahol a világ végéig kell tartani egy házat. Azt a követ jól meg kell nézni. Kiválasztani, megmérni, megfaragni. Helyet készíteni neki, megbizonyosodni afelől, hogy jól odaillik-e. És ha igen: megerősíteni a helyén, s végül megáldani, hogy kitartson az idők végéig. Ezek a műveletek mind komoly, megfontolt munkát kívánnak, befejezésük általában nyilvános és ünnepélyes; hiszen nem kis dologól van szó; és kell, hogy ezt a ház lakói is tudják.

Nézzük most már a mi Kövünket. És láthatjuk, hogy ez  bizony rendhagyó kő. Először is él, s mint ilyen, izeg-mozog. Hol Kafar­naum­ban halászik (egy kő?!), hol Rómából menekül, hol bárányt eszik, hol semmit, hol Jeruzsá­lemben lelkesedik, hol Rómában búsul. Hol életét adná Mesteréért, hol elárulja Mesterét az életéért.
Kérdezhetjük - és kérdik is sokan - miféle alap az ilyen kő? Ki merne egy ilyenre házat építeni? Embernek bizony nem volna ajánlatos ez a vállalkozás – na, ezért kellett Istennek idejönnie. Persze, itt lent már ő is csak abból építhetett, amit talált: és milyet válasszon, ha csak ilyet talál? ha (szégyen-gyalázat, de) ilyenek va­gyunk?! És Istennek nem volt könnyű dolga. De végül csak mego­ldotta, az ő végtelen egyszerűségével: „Péter, Jóna fia, szeretsz te engem?” - kérdezte háromszor. És a három igenből már kész is volt a háromlábú trón, amelyen a mi sziklánk helyet foglalhat bárhol: Jeruzsá­lemben, Antiókiában, Rómá­ban, a kereszten. És (minő isteni képzavar) tarthatja Isten Egyházát. S a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.

2014. Szent Péter székfoglalásának ünnepén

Magyar Bertalan