Kedves fiúk és lányok, jó estét kívánok! Guten Abend!

A Szent Péter tér mindig szép, de veletek még szebb! Nagyon köszönöm, hogy eljöttek Rómába; néhányatoknak talán ez az első alkalom. Isten hozott bennetek!

Megérintett zarándoklatotok témája: „Veled.” „Mit dir.” „With you.” „Avec toi.” Tudjátok-e, miért érintett meg? Mert egy-két szóval mindent elmond. Gyönyörű, és teret enged a keresésnek, a lehetséges jelentések megtalálásának.

Veled. Ez a kifejezés magában foglalja életünk titkát, a szeretet misztériumát. Amikor az emberi lény megfogan az anyaméhben, édesanyja azt mondja neki: „Ne félj, én veled vagyok!” De titokzatos módon az édesanya is érzi, hogy az a kis teremtmény azt mondja neki: „Veled vagyok.” Ugyanez – más módon – az édesapára is vonatkozik!

Rátok gondolva, és most rátok nézve ez a „veled” új jelentésekkel gazdagodik! Ezek közül azokat szeretném elmondani, amelyeket legszebbnek és legfontosabbnak találtam. A liturgikus szolgálatotok tapasztalata alapján arra gondolhatunk, hogy ennek a „veled”-nek az első alanya, a főszereplője Isten. Jézus azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Ez teljes mértékben a misében, az Eucharisztiában valósul meg: ott a „veled” Isten valóságos jelenlétévé, konkrét jelenlétévé válik Krisztus testében és vérében.

A pap nap mint nap látja, hogy ez a misztérium valósággá válik kezei között; és ti is látjátok, amikor az oltárnál szolgáltok. Amikor pedig szentáldozáshoz járulunk, megtapasztalhatjuk, hogy Jézus testileg-lelkileg „velünk van”. Ő azt mondja neked: „Veled vagyok”, de nem szavakkal, hanem abban a gesztusban, abban a szeretetcselekedetben, ami az Eucharisztia.

Az áldozáskor te is elmondhatod az Úr Jézusnak: „Veled vagyok”, de nem szavakkal, hanem szíveddel és testeddel, a szereteteddel. Éppen azért, mert ő velünk van, mi is igazán vele lehetünk.

Kedves fiúk és lányok, itt van a lényeg! Remélem, sikerült megértetnem magam: a „veled”-et adhatjuk másoknak. Így tudjuk teljesíteni az ő parancsolatát: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket.”

Ha te, ministráns, Máriához hasonlóan megőrzöd szívedben és testedben a veled lévő Isten misztériumát, akkor képessé válsz arra, hogy új módon legyél másokkal.

Te is – hála Jézusnak, mindig és csakis neki köszönhetően – képes vagy azt mondani felebarátodnak, hogy „veled vagyok”, de nem szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal, szíveddel, konkrét közelségeddel – ne felejtsétek el a konkrét közelséget –: együtt sírsz azokkal, akik sírnak, együtt örülsz azokkal, akik örülnek, ítélkezés nélkül, előítélet nélkül, bezárkózás és kirekesztés nélkül. Veled is, aki nem vagy rokonszenves nekem; veled is, aki más vagy, mint én; veled is, aki idegen vagy; veled is, aki szemlátomást nem értesz engem; veled is, aki sosem jössz templomba; veled is, aki azt mondod, nem hiszel Istenben.

Fiúk, lányok, milyen nagy titok rejtőzik ebben az egyetlen szóban: veled!

Köszönet annak, aki ezt válaszolta, és mindenekelőtt köszönet nektek, akik ide zarándokoltatok, hogy megosszátok annak örömét, hogy Jézushoz tartoztok, hogy az ő szeretetének szolgái vagytok, hogy az ő sebzett szívének szolgái vagytok, mely begyógyítja sebeinket, megment a haláltól, és örök életet ad nekünk.

Köszönöm, fiatal barátaim! És jó utat Jézussal! Köszönöm, köszönöm szépen!