CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Mintegy 65 vác-deákvári és rádi hittanos gyermek vehetett részt változatos, gazdag programokon július 8. és 12. között a napközis hittantáborban, melyet Vácon, Rádon és Katalinpusztán rendeztek meg. Az alábbiakban Merő Réka katekéta beszámolóját tesszük közzé.A tábor témája Szent Ferenc és a természetvédelem volt, mely nagyon tetszett a gyermekeknek, hiszen Szent Ferencről már hallottak a hittanórákon, és tudják róla, hogy ő az állatok védőszentje. Minden nap valamilyen módon kapcsolódtunk az ő életéhez, mely követendő példa a mai gyerekeknek is az egyszerűsége, Isten-és emberszeretete által. Ezeket az erényeket próbáltuk közel hozni a gyermekekhez játékos feladatokkal, az utolsó napon pedig a meseerdő jeleneteivel a Gyadai-réten. Sport- és ügyességi versenyek, koncert, börtönkutyás bemutató, ifisek előadása Szent Ferencről, nyomozós túra, kézműveskedés, ugrálóvár és természetvédelmi feladatok is részét képezték a tábornak. A rádi napon még egy közös templomot is sikerült felépítenünk Szent Ferenc példájára, de a kövek helyett tejes dobozokat hasznosítottunk újra, melyeket a jócselekedetek malterével kötöttünk egybe. A tábor lelki vezetését a plébános atya, Bezák Tamás és Stanislaw Biegun káplán atya biztosította napi szentmisével, szentgyónással és lelki beszélgetésekkel.
A gyermekek segítői középiskolás fiatalok és felnőttek voltak; többek között hitoktatók, szülők és Karitászos önkéntesek gondoskodtak a gyermekek gondtalan táborozásáról. A gyermekek nagyon örültek a sok programnak, és annyira jól érezték magukat, hogy jövőre is szívesen vesznek részt a hittantáborban. Köszönjük a Váci Egyházmegye nagylelkű támogatását!
A Váci Egyházmegyében idén összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »