CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Július 22. és 28. között rendezték meg „Mit kerestek?” mottóval a Nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozót (PYM2024) Vácon. Az egyhetes találkozón mintegy 230 fiatal és kísérő tanár, valamint több mint húsz szerzetes vett részt hat tartományból: Ausztria, a spanyol Betánia, Katalónia, Lengyelország, Románia és Magyarország.Az első napon Zlinszky János előadásában arra hívta a fiatalokat, hogy új szempontok mentén ismerjék meg a Teremtőt, hallgassák meg üzenetét, és az Ő „házán” keresztül gondolkodjanak a személyes felelősségükön a teremtett világ védelméért. A program nyitó szentmiséjét Michael W. Banach apostoli nuncius mutatta be Zsódi Viktor tartományfőnökkel és a PYM-en részt vevő piarista szerzetesekkel együtt.
„Krisztus él, és végtelen szeretettel szeret benneteket". Arra hív titeket, hogy „barátként járjatok vele, fogadjátok be Őt az életetekbe, és engedjétek, hogy megossza veletek életetek ezen időszakának minden örömét és reményét, problémáját és küzdelmét” – tolmácsolta beszédében a nuncius Ferenc pápa üzenetét a fiataloknak, majd így biztatta a jelenlévőket: „Álmodjatok, legyetek elevenek, és bátran tekintsetek a jövőbe!” Délután városismereti programon vettek részt a fiatalok, majd fergeteges Christian party zárta a napot.
A következő napon a PYM2024 résztvevői gyalogos zarándoklatra indultak a márianosztrai kegytemplomba. Útközben két-három fős csoportokban hét kérdés mentén beszélgettek az útkeresésről, hivatásról, barátságról és kapcsolatokról.
A közös szentmise elején Carles Gil i Saguer felolvasta Pedro Aguado generális levelét a fiatalokhoz, amiben arra biztatta őket: „Hagyjátok, hogy kérdéseket kapjatok, osszátok meg egymással a válaszokat, és bízzatok Isten szeretetében. Ő mellettetek lesz, kísér titeket.”
Az ebéd után kisvasúttal utaztak a zarándokok Szobra, ahol a Duna partján frissítették fel magukat. A közös játék után friss kürtőskaláccsal lepték meg a szervezők a zarándokokat. Az estét társasjátékkal, tánccal és csapatsportolással zárták a fiatalok.
A PYM2024 harmadik napján Carles Gil i Saguer európai generális asszisztens tartott katekézist. Beszédében a tanítványok kérdésére, „Mester hol laksz?”, azt a választ fogalmazta meg az előadó, hogy Jézussal elsősorban a periférián találkozhatunk. A periférián lévőkkel az önkéntes munka által építhetünk személyes kapcsolatot. A világunk azok az emberek, akikkel találkozunk, ezért fontos, hogy figyeljünk arra az érzékenységre, amely a körülöttünk élők szükségét ismeri fel. A katekézist Turi Gellért szerzetesnövendék tanúságtétele zárta, aki a csörögi tanodában szerzett tapasztalatait osztotta meg a fiatalokkal. A kiscsoportos közös munkáról ismét a fórumon számoltak be a diákok. Délután tizenkét workshopon ismerkedtek a magyar piarista múlttal, a magyar népzenével, kézművességgel, íjászattal, volt sportolási lehetőség és társasjátékozás.
Július 26-án Pálfai Zoltán atya tartott katekézist a PYM2024 résztvevőinek. Előadásának fókuszában a Szentlélek, az „elfelejtett Isten” állt. Beszédében három dologra fókuszált: először választ keresett arra a kérdésre, mit jelent, hogy a Szentlélek életadó, majd bepillantást adott a Szentélek és a közösség titkába, végül pedig a bennünk imádkozó Lélekről szólt. Az előadás után a fiatalok kiscsoportokban beszélgettek az elhangzottakról, majd minden csoport megalkotta az Egyházat jelképező bárkáját. Délután ismét workshopokon vettek részt, majd közös szentségimádás zárta a napot.
A PYM2024 utolsó teljes napján rövid látogatást tettek Budapesten a résztvevők. A dunai sétahajózás után a piarista kápolnában mutatott be szentmisét Zsódi Viktor tartományfőnök és a jelen lévő szerzetesek. Szentbeszédében a türelemre hívta fel a figyelmet, melynek gyakorlásához az egyik kulcs az, hogy nem problémákról beszélünk, hanem körülményekről. A szentmise keretében vette föl Hujbert Menyhért szerzetesnövendék a szegény gyermekek szolgálatát. Délután ellátogattak a Parlamentbe, este pedig kezdődhetett a záró Christian party.
Július 28-án ünnepi szentmisével ért véget a PYM2024. Carles Gil i Saguer a szentmisében három kérdéssel búcsúzott a fiataloktól: Mit találtak, mit fedeztek fel ebben az egy hétben? Ha kinyitják szívüket, milyen neveket találnak benne? Képesek-e Isten kezei lenni, hogy több életet adjanak?
Forrás: piarista.hu
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.
60. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutattak be Marton Zsolt váci megyéspüspök életéért, hivatásáért, szolgálatáért, melyen koncelebrált Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök és Dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök, valamint az MKPK számos tagja, köztük Ternyák Csaba egri érsek, az egyházmegye papsága és diakónusai. Jelen voltak az egyházmegyében szolgáló szerzetesek, a társegyházak helyi képviselői és hívek. Az ünneplő püspököt az MKPK nevében Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese köszöntötte.2026. április 28. kedd
Valéria
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a...
Összes program »