CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az ország különféle tájain szolgáló római katolikus kántoroknak a közösségi médiának köszönhetően lehetőségünk van, hogy egymással könnyen kapcsolatot tartsunk. A baráti közösségben gyakran felmerül az igény a személyes találkozásra, feltöltődésre. Idén a kántorok a Dányi Egyházközség és a Dányi Önkormányzat vendégszeretetét élvezhették a július 16-17-én szervezett Kántortalálkozón. Az alábbiakban Takács András beszámolóját tesszük közzé.A program tartalmas és építő volt, köszönhetően a felkért előadóinknak és segítőinknek. Kedden reggel már bográcsban főtt a felajánlásból kapott csülökpörkölt a Szent Imre Ház udvarán, ide vártuk a vendégeinket az előadásokra. Az előző napokban kis aggodalommal töltött el a hőségriadó, amely többeket visszatartott a részvételtől, de Polgármester asszony és a Dányi Művelődési Központ munkatársai segítségünkre siettek, és befogadtak minket a légkondicionált nagyterembe, ahol már nem kellett szenvednünk a melegtől, és egészen az előadókra figyelhettünk. Délelőtt Orbán Csaba Frigyes gödöllői premontrei szerzetes atya előadását hallgathattuk a gazdag premontrei liturgiáról, a premontrei liturgikus kódexekről, saját éneklésével gazdagítva, majd Diósi Tamás dunakeszi orgonaművész-orgonaépítő-kántor úr következett, aki az orgonák típusairól, karbantartásáról, főbb hibalehetőségeiről, pályázati felújítási lehetőségeiről tanított.
Őt követte Dr. Bednarik Anasztázia Vácon működő orgonaművész, aki Pikéthy Tibor váci zeneszerző-karnagy-orgonaművész életművét mutatta be számunkra. Az előadások után meglepetésben részesültünk: a művelődési ház munkatársai ott helyben terítettek meg a teremben, a hűvösben ebédelhettünk. Ebéd után Kókára indultunk, ahol a tizenéve hallgató, tavaly újjáélesztett orgonát hallgathatták, próbálhatták ki a résztvevők. Délután visszatérve a dányi templomba siettünk, ahol orgonaművészeink vezetésével és a dányi énekkar tagjainak segítségével készültünk az esti szentmise zenei szolgálatára.
Az esti 6-os szentmisén a dányi hívek részvételével Balogh Péter Piusz gödöllői premontrei apát mutatott be szentmisét a Kármelhegyi Boldogasszony emléknapján. Marti József bujáki esperes plébános atya koncelebrált, a szentmisét ünnepi asszisztenciával, a kántorok kórusának énekével ünnepeltük. Szentmise után Piusz atya előadását hallgathattuk meg, ő a kántor liturgikus szolgálatáról tanított. A templomból a Szent Imre Közösségi házba visszaérve tábortűz és sütögetés volt eltervezve, de ezt a hőség felülírta, ezért a vacsoránk Dányi kolbász volt. Baráti beszélgetéssel, éjjeli zenéléssel telt az este.
Másnap délelőtt indultunk Gödöllőre, az evangélikus templom előtt találkoztunk a nem Dányon alvó társainkkal, és Albert Gábor gödöllői evangélikus lelkész kalauzolásával kipróbáltuk a frissen felépített színes múltú Angster-orgonát. Innen a Premontreiekhez vezetett utunk, Orbán Csaba Frigyes atya vezetett körül minket az épülő gödöllői premontrei templomban, ahol megtekintettük a gyönyörű liturgikus teret, mely modern és mégis az ősi gazdag liturgia végzésére szentelt, majd az épülő orgona alkatrészeit, valamint a leendő rendházat is láthattuk.
A túránkat a máriabesnyői kegytemplomban fejeztük be, itt Kája Sándor kántor mutatta be a kegyhelyet, és az orgonát. Ahogy a leírtakat visszaolvasom, tényleg nagyon gazdag és sokszínű két napot tölthettünk együtt. Bár nem mindenki volt minden programon jelen, összesen 21-en vettünk részt valamelyiken, az ország minden részéről érkezve.
A befejező szavak a köszöneteké. Köszönjük az előadóinknak, hogy velünk töltöttek egy napot, és magas színvonalú előadásukkal építettek minket! Köszönjük a szálláslehetőséget, befogadást Kozsuch Zsolt plébános atyának! Polgármesterasszonynak és a Művelődési Ház munkatársainak a hűvös helyszín felajánlását, a technikai háttér biztosítását, és az ebéd felszolgálását. Nagyon örültünk a szeretetteli vendéglátásnak! Köszönjük mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult, hogy a kántorok testben és lélekben épülve együtt lehessenek, és elvigyék a dányiak vendégszeretetét, jó hírét magukkal.
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »