CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Katolikus Karitász a „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű adománygyűjtő kampányával évente közel 10.000 nehéz sorsú gyermek kedvező iskolai előmenetelét alapozza meg. A szervezet idén július 31. és szeptember 15. között várja a felajánlásokat, hogy a korlátozott lehetőségekkel rendelkező gyermekek, akár egy nagyvárosban, akár egy vidéki zsákfaluban nevelkednek, kisebb hátránnyal kezdhessék meg a 2024/25-ös tanévet. A Karitász meggyőződése, hogy ennek első építőköve a megfelelő tanfelszerelés biztosítása.A jótékonysági szervezet fő célja megállítani a szegénység generációs ismétlődését, megelőzni a kirekesztést, valamint kibontakoztatni a gyerekekben rejlő tehetséget. A Katolikus Karitász több évtizedes tapasztalata azt mutatja, hogy számos ok áll annak hátterében, miért nem tudják a rászoruló tanulók teljes mértékben kihasználni az oktatás nyújtotta lehetőségeket. Az érintett gyerekek jellemzően nem kapnak korai fejlesztést kiskorukban, ami felkészítené őket az iskolára. A szülők sokszor munkanélküliséggel küzdenek, így aránytalanul nagy kihívás elé állítja őket a szeptemberi tanévkezdés. A folyamatos anyagi és szociális nehézségek gyakran elveszik a gyerekek motivációját és önbizalmát, a szorongás és alacsony önértékelés miatt pedig romlik teljesítményük. Nem áll rendelkezésükre optimális tanulási környezet, a leckét sokszor zsúfolt lakókörnyezetben kénytelenek megírni, szülői segítség nélkül.
A Karitász munkatársai és önkéntesei komplex szemlélettel figyelik a látókörükbe került diákok fejlődési hiányosságait, és fejlesztőpedagógusokat vonnak be az esetleges lemaradás áthidalásának érdekében. Szeptemberben igényes iskolai felszerelést, a felzárkóztató programok során év közben pedig készségfejlesztő, sport, művészeti és kulturális foglalkozásokat, igény szerint korrepetálást biztosítanak a gyerekeknek. Mindezek mankót nyújtanak nekik, fejlesztik szociális készségeiket, és hozzájárulnak az általános lelki jólétükhöz is. Annak érdekében, hogy a gyerkek közül minél többen kezdhessék meg vagy folytathassák tanulmányaikat egy sikerekkel szegélyezett úton, még több támogatásra van szükség, és erre a jótékonysági célra vár a szervezet pénzadományokat szeptember közepéig.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója összegezte hátrányos helyzetű családokért végzett eddigi munkájuk legfontosabb tapasztalatait: „A legnagyobb lehetőség a gyerekekben rejlik. Ők velünk és körülöttünk élnek, itt és most. A mi felelősségünk elindítani őket a tudás útján, természetes gyermeki lelkesedésükre, a világ és a tudás iránti kíváncsiságukra alapozva. A nehéz sorsú gyerekek is ugyanarra vágynak, mint mindenki más: biztonságos, teljes életre. Nekik kevesebb adatott meg az induláskor, így rajtunk múlik, megtámogatjuk-e természetes kíváncsiáguk kibontakozását segítségnyújtásunkkal. Azt tapasztaltuk, hogy a szegénység, a kirekesztettség, a lemaradás elleni fellépés sokszor a hátrányok leküzdésével, lehetőségek, például megfelelő tanszerek, iskolatáskák biztosításával kezdődik. Hálásan köszönünk minden felajánlást, amiből tanszerekekel tölthetjük fel ezeket az iskolatáskákat.”
A Katolikus Karitász iskolakezdési akciója július 31-től szeptember 15-ig tart. Az ebben az időszakban érkező jótékonysági adományokat teljes egészében az iskolás gyermekek támogatására fordítják. A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 Ft) online adományozásra is van lehetőség a Katolikus Karitász a honlapján (www.karitasz.hu) keresztül, „Iskolakezdés” megnevezéssel. A Karitász központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008) is örömmel fogadják a beérkező támogatásokat. Ezzel párhuzamosan a jótékonysági szervezet egyházmegyei központjai helyi szinten is várják a diákok sikeres tanévkezdését megalapozó tárgyi és anyagi hozzájárulásokat.
Csatlakozzon Ön is a Karitász tanévkezdési programjához!
Forrás és kép: Katolikus Karitász
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »