CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Idén már a nyolcadik alkalommal került megrendezésre a kisterenyei plébánia nyári tábora, körülbelül 50 gyermek részvételével. Loborik Attila diakónus beszámolóját szerkesztve közöljük.Ebben az évben Jézus példabeszédeiből válogattunk, és azokat jártuk körül. Hétfőn a tékozló fiú, kedden a konkoly és búza, szerdán az irgalmas szamaritánus, csütörtökön az ünnepi lakoma és pénteken a szőlőmunkásokról szóló tanításokkal ismerkedtünk meg, majd korosztály szerinti kiscsoportokban dolgoztuk fel az elhangzottakat, a délutánok pedig játékkal teltek. Szerdán buszos kirándulásra mentünk Szilvásváradra, ahol megcsodálhattuk a híres fátyol vízesést. Pénteken akadályversenyben mérhették össze a csapatok az erejüket, majd uzsonna után - a tábor zárásaként - igeliturgiában adtunk hálát a közös élményekért.
Köszönjük a helyi segítőknek, a hitoktatóknak, a szülőknek és az ifi hittanosoknak a segítséget. Nélkülük elképzelhetetlen lett volna egy ekkora tábort megszervezni.
A táborról egy rövid videós összeállítás is készült, amely ide kattintva megtekinthető.
A Váci Egyházmegyében idén összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »