CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A nagykátai plébánia nyári napközis táborát július elején tartották, körülbelül 30 fő részvételével. Hatvani Katalin beszámolóját szerkesztve olvashatják.Ferenc pápa 2024-ben meghirdette az imádság évét, így ehhez a gondolathoz szerettünk volna mi is kapcsolódni a tábor ideje alatt.
Hétfőn Dániel történetét dolgoztuk fel a gyerekekkel. Beszéltünk arról, hogy Dániel mennyire fontosnak tartotta az Istennel való imádságot. Még az életét is feláldozta volna érte, de az Úr angyalai megmentették. Majd kézműves foglalkozással és énekléssel egészítettük ki az elhangzottakat. Délután pedig a játéké volt a főszerep.
A tábor második napján Sarlós Boldogasszony ünnepe volt, ezért az alapot az a történet adta, amikor Mária meglátogatta Erzsébetet. A nap folyamán beszélgettünk a közösségi házunk udvarán található Lourdes-i barlangról és annak történetéről, valamint az Üdvözlégy Mária imádságról is. Volt a táborunkban két Máriás lány, akik felvették öltözetüket és erről a szép szokásról meséltek a gyerekeknek. A délutáni kézműves során agyagból rózsafüzért lehetett készíteni. Pénteken Visegrádra kirándultunk, ahol megnéztük az Árpád-kori fő-esperesi templomot, így kedden már elkezdtünk hangolódni erre a napra, hiszen Árpád-házi Szent Erzsébet történetét ismertettük meg a gyerekekkel, akik lelkesen játszották el a kenyér rózsává változásának történetét.
Szerdán Jézus imájáról tartottunk foglalkozásokat. Ehhez egy Képes Bibliát használtuk, így a gyerekek jobban megértették ennek az imának a jelentőségét.
Csütörtökön élveztük a napsütést a nagykátai strandon.
A tábor utolsó napján Visegrádra mentünk, hogy a múltba tekinthessünk. A fáradhatatlan csapatunkkal megnéztük az Árpád-kori templomot, a Fellegvárat, a Salamon-tornyot és a Királyi Palotába is ellátogattunk.
A táborban azt próbáltuk megmutatni a gyerekeknek, hogy az imák sokfélék lehetnek. Az utolsó napon pedig visszacsatolást is kaptunk erről. Az egyik táborozó kisfiú a következő imát írta az imakehelybe: „Nem tudom, mit írjak neked Istenem, de jó érzés van bennem, amikor rád gondolok, vagy rólad hallok.”
A Váci Egyházmegyében idén összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »