CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Államalapító Szent István király napja különleges volt a rákóczibányaiak számára. Az ünnep ugyanis azt jelentette, hogy hozzávetőleg két évtized után szervezhettek templombúcsút és annak keretében kenyérszentelést a községben. A nool.hu tudósítását szerkesztve osztjuk meg.Idén augusztus 20-a a rákóczibányai lakosok számára több szempontból is jelentős ünnepnek bizonyult. Korponai István diakónus elmondta, hogy a közel két évtized után először megtartott búcsúi szentmise nagy jelentőséggel bírt a helyi egyházközség életében, amit az is mutat, hogy közel félszázan vettek részt a liturgián. A szentmise főcelebránsa dr. Varga Lajos váci segédpüspök volt, Fekete Roland és Bieber József plébániai kormányzók koncelebráltak.
A megjelentek többsége helybeli volt, azonban néhány résztvevővel minden, az általam ellátott egyházközség képviseltette magát. Örömmel töltötte el a szívem, hogy ilyen szép létszámban látogattak el a rákóczibányai templomba a hívők e jeles alkalomból – fejtette ki Korponai István állandó diakónus.
Dr. Varga Lajos váci segédpüspök számára nem volt idegen a helyszín, hiszen tavaly novemberben ő kérte az Úr áldását a rákóczibányai templomra. Ez alkalommal tartott szentbeszédében elmondta: a keresztény erkölcstanban három erényt tartanak fontosnak, így a hitet, a reményt és a szeretetet. Ezeket szoktuk isteni erénynek nevezni és bizony a gyakorlati életben ezekre nagy szükség van. Amennyiben a cselekedeteinket e három érték vezeti, akkor helyén vagyunk emberi személyünkben és a közösségben. – hangsúlyozta a segédpüspök, aki arra is rámutatott, hogy a szentmise alkalmával Szent István királyra emlékeznek, a rákóczibányai templom, a falu és az ott élő közösség védőszentjére. Majd hozzátette: Géza fejedelem Prágából Szent Adalbert püspököt hívta el fia nevelőjének. Így, amikor István elnyerte az uralkodás lehetőségét Koppánnyal szemben, akkor ő erősen fel volt vértezve a keresztény erényekkel, illetve bizonyos tudományossággal is. Tehát komoly keresztény nevelésben részesült, amelynek még életében meg is lett az eredménye.
Dr. Varga Lajos azt is kiemelte: "Szent István király aszerint az elv szerint élt, amely szerint nekünk is élnünk kellene. Amink csak van, azt ajándékként kaptuk, így például az életünket is, és azt is, hogy most Magyarországon élünk. Ez utóbbi is ajándék elődeinktől, őseinktől. Bizony arra kell az embernek koncentrálnia, már ha vallásos módon akar gondolkodni, hogy ami az enyém, az elsősorban az Úristené. Tehát az Úristen bízta rám, és ezért azt Isten tervei szerint kell használnom, saját magam üdvösségére és mások javára egyaránt." – fejtette ki a segédpüspök, aki Szent István király küzdelmeiről is szót ejtett.
Rámutatott, hogy az első magyar király halála előtt a Boldogságos Szűzanyára bízta hazánkat, míg annak irányítására Orseolo Pétert jelölte ki. Dr. Varga Lajos arra is kitért, hogy az anyaszentegyház sajátossága, hogy a szentekről emlékezik meg, hiszen elsődlegesen a megváltó Jézus önfeláldozásából fakad a megszentelő kegyelem, amelyet Isten ad számunkra. Végül hozzáfűzte: az Úr azért adja nekünk a szenteket, hogy legyenek példaképeink és mennyei közbenjáróink. Ennek fényében pedig a szentek tisztelete az anyaszentegyház életének lényeges részét képezi.
Jakab Gábor, Rákóczibánya település polgármestere elmondta: örömmel tölti el a szívét, hogy idén, augusztus 20-án összegyűlhettek a falu templomában. Mint fogalmazott, Korponai István diakónus néhány évvel ezelőtt kereste meg őket. Hozzátette: először csak az idősek napközi otthonában tartottak szertartásokat, majd később együtt lobbiztak a település templomának rendbetételéért. Végül sikerrel jártak, így idén a már felújított helyi templomban tarthatták a szentmisét és szeghették meg az új kenyeret. Jakab Gábor rámutatott, hogy emlékei szerint 2002 óta ez volt az első alkalom, amikor az egyház és az önkormányzat a községben közös augusztus 20-i ünnepséget tudott tartani. Végül kiemelte, úgy gondolja, hogy sikerült méltóképpen megünnepelniük Szent István királyt, a település és a templom védőszentjét. Az ünnep keretében Jakab Gábor megszegte a település megszentelt új kenyerét.
Idén is várja a felvételizőket katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor BA-képzésére, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakjára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A levelező formában meghirdetett hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig lehet jelentkezni, közvetlenül az intézmény honlapján. A Főiskola felhívását adjuk közre.
A régóta gyermekre váró párok hosszú éveken keresztül formálódnak olyan lelki terhek alatt, amiket mások nem feltétlenül tudnak elképzelni. A bizonytalanság, az elszigetelődés, a feszítő vágyakozás a saját gyermek után, átformálhatja a párkapcsolatot, az istenkapcsolatot. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018-ban indította el az Anna-Joachim Programot, ahol mentálhigiénés szakemberek különféle módszerekkel segítik a meddőséggel küzdőket. Homokiné Hollósi Cecília, az Anna-Joachim Program szakmai vezetője, klinikai tanácsadó szakpszichológus, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesteroktatója. Király Eszternek nem csak az Anna-Joachim Programról és a meddőséggel küzdő párok lelki támogatásáról, hanem a gyermektelen évektől az örökbefogadásig ívelő életútjáról is mesélt.
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.2026. május 20. szerda
Bernát és Felícia
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam...
Összes program »