A tavalyi hittantáborunkra építve, illetve azt folytatva - a teremtés szépségén és feladatán túl - idén újra átéltük azt a harmóniát, amit Isten beleálmodott a világba, azaz a békét egymással, és önmagunkkal, s általa megtapasztaljuk azt a csodát, ami jelen van, jelen lehet az életünkben.

Így a kánai menyegző 6 kőkorsóját segítségül hívva minden nap egy-egy mélységi útra hívó történet bukkant elő a napi kőkorsóból. Táborunk elsődleges célja a maglódi római katolikus plébániához tartozó hittanos gyermekek és fiatalok, valamint a felnőtt kísérők közösséggé válása volt, emellett pedig az, hogy megerősödjön hitünk, Istenkapcsolatunk, s személyes hittapasztalatunk is.

A tábor keretét a mindennapi reggeli ima, elmélkedés és kiscsoportos beszélgetés adta, majd az első nagy program kezdődött délelőtt. Az ebédet egy órás csend követte, amely kettéválasztotta a napot, utána a második nagyobb program következett, s a vacsorát követően a tábortűz melege és az ott elhangzott énekek, mesék, valamint az esti imádság zárta a napot. Külön komolysága volt a tábornak, mivel sok érdeklődő szülő, felnőtt jött el, nekik külön gondolatébresztőt tartottunk reggel 6 órakor.

A tábor első napján, vasárnap a „Meghívták” szó folyt ki a cserépedényből, ami a közösségi terem kis oltára előtt állt, s ami a kánai menyegző történetének első szava. A hit törékeny cserépedénye volt a téma: „Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” (2Kor 4,7). A szentmise után indultunk Maglódról Terénybe, s megérkezve feltérképeztük, bejártuk a kis falut, oltárt építve elindítottuk táborunkat. Az esti tábortűznél hitünk öröméről, békéjéről beszélgettünk, s arról a kis cserépedényről, ami olyan hamar és könnyen összetörik, ha nem vigyázunk rá.

A második szó az "észrevette" volt. Mária észrevette, hogy elfogyott a bor. Tudta, hogy Jézus csodát tesz. Ezért átbeszéltük Jézus csodáit, s annak következményeit, azt a békét és örömet, ami minden csodát végigkísér. A délelőtti kis elmélkedés után Terény falu múzeumait ismertük meg, s apró kis ajándékokat készítve szereztünk örömet egymásnak, majd az életünk apró csodáira emlékezve hálát adtunk a tábortűz pattogó tüzénél.

A „Merítsetek, vigyétek” szavak az amforából kibuggyanó kérések, a figyelmesség szavai. A tegnapi nap folytatásaként ezen a napon a szívünkbe néztünk, s átelmélkedtük, hogy mit is jelent szeretni, figyelmesnek lenni. A szeretet nem érzelem, hanem döntés. Önmagunkról való lemondás a másikért. Napunkat a figyelmességnek szenteltük, és kerestük azoknak a társaságát, akik kevésbé szimpatikusak, vagy akiket nem is ismertünk korábbról. Elkirándultunk a Sasbérci kilátóhoz, lemondva kényelmünkről, tűző napon 12 km úton beszélgetve és támogatva egymást. A helyszínen számháború adta a megbékélés átélését, hiszen a szeretet és béke az, amivel a napot eltöltöttük.

A negyedik szó -„Odavitték” - üzenete az engedelmesség. Jézus példáját követve arra figyeltünk, hogy bárki is kér tőlünk valamit, szerető engedelmességgel reagáljunk rá. Ezen a napon kézműveskedtünk, apró kis ajándékokat készítettünk egymásnak, „angyalkáztunk”, örömet szerezve egymásnak. Az esti közbenjáró imádság könnyeket és békét hozott, hiszen a gyerekek is odavihették fájdalmaikat, kéréseiket Jézus elé. 

„Megízlelte” – ez a szó adta a tábor ötödik napjának témáját. Minden csütörtök az Utolsó vacsora emlékezete. Ahhoz a mondathoz kapcsolódva, miszerint: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27), tartott a plébános előadást. Jézus szavainak és testének „ízlelése” a mindennapi szentmisében jelenvaló valóság, amit ezen a napon is átélhettünk. Feladatot is kaptunk; boros üvegeket kellett a menyegzőre felkészíteni. Este a filmnézés tette ünnepélyessé, áldottá az elmúlt napunkat.

Utolsó előtti napunkon a „Hittek benne” szavakra koncentráltunk. Jézus gyógyít, és gyógyításai által sokan hittek benne. Krisztus sohasem önmagára, hanem a Mennyei Atyára nézve cselekedett, s adta vissza egészségét az embereknek, akik Istent dicsőítve lettek követői, tanítványai Jézusnak. Ezen a napon különleges programunk volt. Terénynek, ennek a közel 300 fős falunak öregjeit, betegeit látogattuk meg csoportokra bontva, és vittük az örömhírt, miszerint Jézus szereti őket vallási hovatartozásuktól függetlenül. Együtt imádkozva kértük Jézustól a gyógyulást számukra. Boldog tanúságtételek, életutak, megható előadások adtak szívünkbe hálát, a közös ima erejét, és azt a tapasztalatot, hogy érdemes és jó az időseket látogatni, meghallgatni, velük, értük imádkozni. A nagyszülőkért való hálaima, az esti keresztút járása, a kis mécsesek gyújtotta láng adta hírül az éjszaka csendjében, hogy hiszünk Jézus önfeláldozó szeretetében.

„Aztán lement anyjával” - a cserépedény üzenete hazafelé indulva nem más volt, minthogy mindenki kapott egy kis cserépedényt, azzal a hittel, hogy kincset kaptunk a táborban, amit őriznünk kell életünk folyamán. A „Mária, Mária szép virágszál” énekimádság hangjai kísértek minket a vonaton hazafelé. A Maglódon bemutatott esti szentmise megkoronázta a tábort.

Töltöttünk és merítettünk, és a személyes tanúságtételem az, hogy Jézus velünk volt a táborban, a Szentlélek ereje, öröme, békéje, megbocsátása, bölcsessége, a vezetők rátermettsége, plébános atya jelenléte, mind-mind azt a megélést hozta el számunkra, hogy jó közösségben lenni, jó kereszténynek lenni, és mérhetetlenül jó hinni Isten ölelő szeretetében. A mindennapi szentmise és a személyes beszélgetések tették felejthetetlenné az együtt eltöltött időt. Ezek a lelki élmények adták táborunk keretét. Hiszem, hogy a gyerekek hite élménnyé válik, a hit öröme megmarad, s majd egykor gyümölcsöt is hoz. Külön köszönjük, hogy a táborunkat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Váci Egyházmegye is támogatta, és hozzájárultak a táborunk programjainak sikeres megvalósulásához.

A Váci Egyházmegyében idén összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.