CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az úri templom kertjében sok tuja és fenyő száradt el az elmúlt években. A hívek nem nézték tétlenül a pusztulást, hanem elkezdtek rendet rakni, az elhalt fákat kivágni, a területet kitakarítani. Játszóteret álmodtak a felszabaduló részre, hogy a gyerekek a közösségi programok alkalmával örömmel és vidámsággal lehessenek jelen.Ahogyan a templomkert az egyik vállalkozónak és munkatársainak is köszönhetően kezdett rendezetté válni, egyre jobban látszódott, hogy az 1848-as forradalomra emlékeztető öreg feszület milyen rossz állapotban van. Így annak (és egy közeli fiatalabb társának) a felújítása is elkezdődött. Két-kétmillió forintból valósultak meg a játszótér építés és a feszületek felújításának munkái. Sok kétkezi „társadalmi” munkával, sok adománnyal (benne az önkormányzat hozzájárulásával is) segítette a közösség a munkálatokat. A feszület és az alatta álló Mária szobor Zahora András kőszobrász-restaurátor és munkatársainak keze nyomán újult meg.
2024. augusztus 24-én az idén aranymisés dr. Varga Lajos püspöki szentmiséje után áldotta meg a felújított feszületeket és a közben már használatba vett játszóteret, együtt ünnepelve az úri katolikus egyházközséggel és plébánosukkal, dr. Faragó Artúrral. Bízunk benne, hogy sokan lelik örömüket a megszépült templomkertben!
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »