CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Augusztus 5. és 9. között került sor a Vác-Alsóvárosi Plébánia által szervezett ifjúsági zarándoklatra, melyről az alábbiakban Klement Anita beszámolóját olvashatják.A zarándoklaton 7 fő fiatal és 5 fő kísérő vett részt. Vidám együttlétünket felebaráti beszélgetésekkel, énekléssel, imádságokkal, önismereti játékokkal, csendszakaszokkal tettük színesebbé. Váctól Szécsényig tartó zarándokutunkon minden napot egy-egy témára fűztünk fel, mint például a kivonulás és csend, én, mint értékes igazgyöngy, kapcsolataim, küldetésem és áldásnak lenni. Figyeltünk belülre és kívülre. Élveztük a táj és az állatvilág szépségét, örültünk mindennek és mindenkinek. Zarándokok voltunk, s boldogan éltük meg, hogy annak lenni mindenkor élmény.
Nagyon szép helyszíneket érintettünk utunk során: Nézsán a Reviczky kastélyt és a Szent Jakab plébániatemplomot, Nógrádsápon a Kisboldogasszony templomot és a Mária-barlangot, Becskén a Szeplőtelen Fogantatás templomot. Felmentünk a Szanda-várba, ittunk a szandaváraljai Mária forrás friss vizéből. Megtekintettük a cserhátsurányi Szent István templomot, valamint a varsányi Szent Mihály templomot. A Tábi-tó partján ünnepélyes zarándokavatást végeztünk, ebben a szertartásban egymásért imádkoztunk. A terényi Szent András templomban találkoztunk Ilonka nénivel, aki a templom három harangját mai napig a kézzel-lábbal kongatja.
Fiataljaink örömmel tapasztalták meg ismeretlen emberek vendégszeretetét és kedvességét. Ízes palóc étkeket és finom süteményeket fogyasztottunk. Lehetőségünk volt filmnézésre, sportra és társasjátékra is. Kergettünk ki épületből denevért, simogattunk szamarat, vadlesre másztunk, szalmabálákra másztunk. Szedtünk mezei virágot, mellyel zarándokkeresztünket szépítettük. Szécsényben bensőséges szentmisében adtunk hálát a hét kegyelmeiért. Egyik fiatal, kedves zarándoktársunk 18. életévét töltötte aznap. A zarándoklat sikeres befejezése mellett ez a születésnap örömünket, ünneplésünket fokozta.
Szécsényben megtekintettük a Ferences Templom és Kolostort, valamint a Forgách-Lipthay Kastélyt is. Nagyon sok kegyelemben volt részünk a zarándokúton. Az út lábunk elé simult, a szél simogatta hátunkat, arcunk fényben és melegben fürdött, volt, hogy eső áztatott, s volt, hogy felhő takarta a tűző napot. Isten óvó tenyerén tartott minket, s velünk járt végig. A Fölséges Isten áldása kísérje zarándok fiataljainkat!
A Váci Egyházmegyében 2024-ben összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »