CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Életünk játéka…” - ezzel a mottóval kezdődött el augusztus 1-jén a nagymarosi egyházközség ötnapos családtábora Balatonfüreden. Az alábbiakban Trieb Mariann beszámolóját tesszük közzé.Eleanor H. Porter: Az élet játéka c. könyve alapján, próbáltunk Pollyannától tanulni, mindenben a jót észrevenni és örülni neki. Az együtt töltött szentmiséken, előadásokon, közös programokon, csendes beszélgetéseken keresztül játszottuk együtt ezt a különleges játékot. A családtáborban összesen 120-an voltunk, 24 család és a fiatal segítők.
Segítőink vezetésével a gyerekek kis történetek segítségével dolgozták fel ezt a témakört. A felnőttek számára Tibor atya Mégis Öröm lelkigyakorlat gondolatait közvetítette számunkra, majd a házaspárok együtt beszélték át a hallottakat. Egy másik alkalommal Süveges Gergő és csapatának Apakulcs és Anyakulcs című előadását hallgathattuk meg, majd az apák Gergővel a gyerekekhez való kötődésükről, az anyák Margittal és Orsival a gyerekektől való elengedésről tanultak és beszélgettek. Mindannyiunknak nagyon hasznos és építő volt ez az alkalom.
Délutánonként strandoltunk, kézműveskedtünk, sportoltunk, sakkoztunk, társasoztunk, játszottunk, pihentünk…
Az estéket közösségépítő vidám kvízzel, kötetlen beszélgetésekkel, tábortűzzel és a búcsúesten fényképnézegetéssel, közös tánccal töltöttük.
A lelki programok között az állandó és közösségi szentségimádás, a szentmisék szerepeltek.
Nagyon jó volt látni a gyerekeket, ahogy együtt játszanak, örülnek. A szülőket, akik szívesen beszélgettek egymással egy-egy este. A fiatalokat, akik nagyon figyeltek egymásra és a véget nem érő estéket is kihasználták, hogy együtt lehessenek. Az együtt töltött napok alatt megtapasztaltuk az egységet és Isten jelenlétét közöttünk. És még valami, a tábor napjai alatt három olimpiai aranyéremnek szurkolhattunk és örülhettünk együtt.
A Váci Egyházmegyében 2024-ben összesen 162 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg több mint 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 127 millió forinttal támogatja.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »