CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség 2024. július 29-től augusztus 2-ig megtartotta Zagyvamenti táborát, a Nógrád vármegyei Taron. Az idei tábor témája: „Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte majd tanítványainak adta” volt. A mente.hu beszámolóját adjuk közre.Hétfő reggel izgatottan gyűltünk össze, hogy megkezdjük a Zagyvás tábort egy szentmisével. Ebéd után ismerkedős játékkal kezdtünk, hogy megismerjük az újonnan érkezetteket.
„Nagyon tetszett, hogy ez által egy családias légkör alakult ki.”
Majd összegyűltünk, hogy meghallgassuk a tábor első előadását. A kiscsoport után egy állomásos lelkitükrön vettünk részt, felkészülve a holnapi gyónásra. A napot egy közös filmezős esttel zártuk.
Keddi napunk korán indult és még a korai hideg sem szeghette kedvünket, hiszen útra keltünk, hogy elzarándokoljunk Szentkútra. Nekem ez az út különösen sokat segített, hogy el tudjak mélyülni és elmélkedni. Délután a ferenceseknél volt lehetőségünk gyónni, utána pedig szentmisén vettünk részt, melyet Kiss Dávid atya celebrált. A délután további részében fakultatív programokon lehetett részt venni. Miután visszaértünk a táborba az előadás és a kiscsoport után a nap lezárásaként viking-sakkoztunk.
Szerdán böjti napunk volt, így a reggelink – fakultatív módon – kenyér és víz volt. Reggeli után meghallgattuk az aznapi előadást. Ebéd előtt zenés átmozgatáson vettünk részt. Majd megint összegyűltünk az előadóban, hogy meghallgassuk Dia tanúságtételét. Ez után kicsit elcsendesedtünk és egy imaséta állomásait jártuk végig, majd Fekete Roland atyával szentmisén vettünk részt. Vacsora után még korántsem ért véget a nap, hiszen most következett a „színes est”.
A csütörtöki napunkat korábban kezdtük, mint eddig bármelyiket, ugyanis hajnali misén vettünk részt, mely a fáradtság ellenére is felemelő élmény volt. Ezután érkezett hozzánk Loborik Attila, aki elmagyarázta nekünk a méta szabályait, majd ezeket a gyakorlatban is érvényesítettük. Az előadás és a kiscsoport után vizes játékok következtek, melyek végére az eső is megérkezett tovább fokozva a hangulatot. Este egy szentségimádással egybekötött közbenjáró imán vettünk részt.
„Számomra egy nagyon intenzív lelki élmény volt, semmihez sem fogható érzés mikor értem imádkoznak.”
Pénteken a kissé borongósabb idő sem szeghette kedvünket, ugyanis nagyon jó hangulatban telt a nap. Egy záró kiscsoport után közösen kulcstartókat készítettünk. Majd egy a tábort összefoglaló kahoot után a hálakör következett. Ezután családtagjainkkal kiegészülve vettünk részt a táborzáró szentmiséjén, majd búcsút véve egymástól rengeteg emlékkel gazdagabban indultunk haza.
„Számomra a legjobb dolog a társaság volt és hogy az emberek megélték a pillanatot, amiben éppen voltak.”
„Kedvenc élményeim között volt az esti mosogatás, ahol nagyon sokat nevettünk és a közös reggeli torna.”
Fotó: mente.hu
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.2026. szeptember 2. szerda
Dorina és Rebeka
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »