CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Székesegyház megáldása és oltárszentelése ritka és különleges szertartás, amelynek időtartama megközelítőleg két és fél óra lesz. Alább néhány gyakorlati tundivalóval szeretnénk a hívek segítségére lenni, együttműködésüket előre is köszönjük!A templom kapuit a résztvevők számára 15:00 órakor nyitjuk ki.
A templomnyitás után néhány perccel kezdődően Dr. Tanczik Balázs bírósági helynök, plébános-helyettes atya vezetésével Rózsafüzért imádkozunk, majd kb. 15:30-tól Varga László kanonok, székesegyházi karnagy atya irányításával a hívek részvételével elhangzó énekek közös próbájára kerül sor. Mindezek alatt a hívek folyamatosan érkezhetnek a templomba, azonban kérjük, hogy az imádság és a felkészülés megzavarása nélkül foglalják el helyüket.
A résztvevők várhatóan nagy létszámára tekintettel a templomtérben kiegészítő ülőhelyeket is hozunk létre, valamint - a kijelölt menekülési útvonalak szabadon hagyásával - szokás szerint az állóhelyeket is igénybe vehetik a hívek.
Mindazok, akik a templomtérbe nem férnek be, a Székesegyház előtti téren kivetítőn követhetik a szertartást. A téren - korlátozott számban - székeket is elhelyezünk. Kérjük, hogy szükség esetén engedjék át az ülőhelyeket az idősebb személyeknek, illetve azoknak, akiknek fizikai nehézséget jelent a hosszú időn át tartó állás.
Szentáldozáshoz a tér több pontján is lehet majd járulni. Várják meg türelemmel, amíg az áldoztatók kiérnek a térre.
Kérjük továbbá, hogy működjenek együtt a helyszínen tartózkodó munkatársainkkal, valamint a Karitász önkénteseivel, illetve szükség esetén forduljanak hozzájuk segítségért bizalommal.
A helyszínen orvosi ügyelet is lesz.
A hívek a szentmise előtt és után az Apor Vilmos Katolikus Főiskola földszinti mosdóhelyiségeit vehetik igénybe.
Időjárás
Kérjük, hogy az esetleges szabadtéri részvételre tekintettel az időjárásnak megfelelő öltözékben érkezzenek.
Parkolás
A Konstantin téren és közvetlen környékén vasárnap ingyenes a parkolás. Azonban a parkolóhelyek korlátozott száma miatt parkolásra a váci Duna-parton, a József Attila sétányt javasoljuk, ahonnan a templom néhány perc sétával megközelíthető.
Az autóbusszal érkezők a Székesegyház előtt, a Budapesti főúton szállhatnak le a járművekről, ahol várakozni nem szabad, ezért az autóbuszok a leszállítás után azonnal az első lehetőségnél balra kanyarodva, a Petróczy László utcán jutnak el a Duna-parton kialakított parkolóhelyekre; ebben a helyszínen jelen lévő munkatársaink is segítenek.
Együttműködésüket köszönjük, és kívánjuk, hogy maradandó lelki élményt jelentsen valamennyiük számára Egyházmegyénk e régóta várt és kiemelkedően fontos liturgikus eseménye!
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »