CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Tizenegy éve, hogy Karácsondi Mihály atya akkori bagi plébános megálmodta a Galga menti körzarándoklatot, melyet azóta is minden évben megrendeznek a lelkes hívek: bagiak, galgahévíziek, turaiak, hévízgyörkiek, kartaliak és aszódiak. Klamár Zoltán írását közöljük.A korábban kialakult gyakorlatot megtartva, a plébánosok és a karitász aktivistái fogadták az úton lévőket, akik a templomokban tanulságtételeket hallgathattak. Az aszódi katolikusok pedig újságjukban, az Egyházközségi Híradóban a zarándoklat történetét foglalták össze és jelentették meg, tudván a régi bölcsességet, mi szerint: a szó elszáll, az írás megmarad.
Idén dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye nyugalmazott püspöke levélben köszöntötte a zarándoklat résztvevőit, amit a két végpontból induló csoport találkozási helyén, Hévízgyörkön olvastak fel.
„Kedves Zarándok Testvérek!
Imádsággal, szeretettel lélekben veletek vagyok az idei GÉZ-zarándok utatokon.
„Ne féljetek!” Urunk, Jézus Krisztus ma is bátorít bennünket és biztosít arról, hogy velünk van életünk nagy zarándokútján. Bár naponta megtapasztaljuk a gyengeségünket, új és új megpróbáltatások érnek bennünket, de nem vagyunk egyedül. Az Úristen megmutatta együttérző szeretetét, amikor vállalta értünk az emberi sorsot, keresztutat és a szenvedést a kereszten, Mária fiaként mindhalálig. „Veletek vagyok, ne féljetek!” Ez már a feltámadás húsvéti üzenete.
Amikor ma is egy szívvel-lélekkel együtt zarándokoltok, ez a hit adjon reménységet, hogy Mária gyermekeiként közel vagytok az isteni szeretet forrásához. Ferenc pápa szavával élve, ez a „közelség” a biztosítéka annak, hogy egymáshoz is közelebb jutva, a reménység hordozói legyetek ebben a mostani világban. „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretetitek egymást.”
Felidézve a személyes találkozásainkat, szeretettel köszöntelek benneteket: bagiak, galgahévíziek, turaiak, hévízgyörkiek, kartaliak és aszódiak!
Isten áldása kísérje utatokat!
Imádsággal, szeretettel az öreg Miklós püspök”
A nap végén, fáradtan ugyan, de bizakodva térhettünk haza, hiszen jó helyen voltunk, jó ügyet szolgáltunk. Megmutattuk, hogy a keresztény közösségünkben van erő felvállalni a szolgálatot, tenni a közös jövőért, bármi történjen is a világban. Reményeink szerint, a következő években is lesznek zarándokok, akik bejárják, körbe imádkozzák és éneklik a tájat.
Fotó: Klamár Zoltán
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »