» HÍREINK »
Imádságos ráhangolódással és szentségimádással vette kezdetét a hitoktatók őszi szakmai napja a Hatvani Esperesi kerület hitoktatóinak vezetésével. A lelki megalapozás után Marton Zsolt püspök köszöntőjében a Székesegyház közelgő átadására invitálta meg a jelenlévőket, illetve buzdította a hitoktatókat hivatásukban. „A világnak Krisztus kell, és ti Krisztust adjátok a világnak a rátok bízottak nevelésén, formálásán keresztül. Nem szabad elfelejteni, hogy Krisztushoz tartozunk. Ti vagytok a Jóisten kinyújtott kezei és az én közvetlen munkatársaim. Amikor beszéltek, tanítotok, az olyan, mintha a Jóisten megbízásából én tanítanék. Ti képviselitek a hivatásom, amit a Jóistentől kaptam, kaptunk együtt.”
A püspöki köszöntőt követően bemutatkozott a hitoktatóknak a Váci Egyházmegye új humánerőforrás vezetője, Kovács Gábor, aki az egyházmegyei Karitász igazgatói feladatainak megtartása mellett veszi át a munkakört Jakobszen-Tátrai Zsófiától. A hitoktatók személyesen is elbúcsúztak az alkalmon a korábbi HR vezetőtől. Jakobszen-Tátrai Zsófia a hitoktatás területén is végzett fejlesztőmunkát, többek között az ő kezdeményezése nyomán indulhatott el a Váci Egyházmegyében az animátorképzés és hitoktatók kompetenciafejlesztése.
Ezt követően Bereczkiné Fodor Enikő tréner, generációkutató A rejtélyes Z generáció címmel tartott előadást. A Z-generáció a mai tizen- és huszonéves fiatalokat jelöli, akik már a digitalizált világban nőttek fel, és ez a taníttatásukat is befolyásolja. Hogy a hitoktatók jobban megértsék, mi jellemzi azt a generációt, amelyet a hitre igyekeznek vezetni, az előadó beszélt arról, hogy ennek a generációnak a formatív évei alatt milyen politikai, kulturális és digitális változások következtek be. „A mai fiatalok életét a Covid-járvány, a klímaválság és orosz-ukrán háború is nagyban befolyásolja. A járvány alatt a mentális betegek és a függők száma megsokszorozódott a fiatalok körében, ráadásul 90%-uk szorong a klímaváltozás miatt. Komoly probléma az is, hogy a folyamatos technológiai változások következtében bizonytalanságban élnek, kiszámíthatatlan számukra a jövő.” Mindemellett a mai fiatalok egészen más családmodellekben nevelkednek a korábbi normához képest; sok az egyszülős háztartás, így még kevesebb lehetőségük van arra, hogy többekhez tudjanak kapcsolódni, hogy közösségben legyenek. A modern technológia hátrányai a tanár-diák kapcsolatra is kivetülnek. „A folyamatos internethasználat következtében saját médiaburkunkba vagyunk zárva, miközben a közös nyelv, a közös valóság és közös előismeretek szükségesek ahhoz, hogy el tudjon indulni a kommunikáció. Enélkül nehéz felvenni a kapcsolatot és bizalmi légkört teremteni.”
Bereczki Enikő generációkutató gyakorlati tanácsokat is megosztott annak kapcsán, hogyan tudják segíteni a hitoktatók diákjaikat, és a generációs különbségeket áthidalva hogyan tudnak hozzájuk kapcsolódni. „A multitasking következtében a figyelmünk elaprózódik, egyre rövidebb ideig tudunk figyelni egy adott dologra, és így foglalkozásokat is nehéz tartani. Hasznosabb, ha rövidebb blokkokat tartunk. A médiaburok leküzdése érdekében pedig megkérhetjük diákjainkat, hogy vezessenek naplót az Instagramon, Tiktokon nézett hasznos tartalmakról, amiket behozhatnak a tanórára is, így beszélgetés alakulhat ki a látottakról.” Az előadó három könyvet ajánlott a jelenlévők figyelmébe; Kaszás György Gondolkodássuli és Kreativitássuli c. könyveit, melyek a kritikus gondolkodás kialakításában segítenek, illetve Kalapos Éva Massza c. könyvét, amely az online zaklatás témakörében nyújthat segítséget. Az előadó 700 fiatal bevonásával kutatást is készített arról, mi segítené a generációs különbségek leküzdését az iskolában. A megkérdezett diákok elsőként a tanárral töltött több kötetlen időt, második helyen pedig az őszinte beszélgetéseket jelölték. „Úgy gondolom, hitoktatóként ezzel nagyon fontos élni. Nagy lehetőség, ha őszintén tudnak beszélgetni diákjaikkal, különösen azok számára, akiknek otthon nincs erre lehetősége.”
Bár a magyar Európában a hatodik legkevésbé vallásos nemzet a 16-29 évesek körében, a maguk módján vallásosak száma növekszik, és a hitoktatóknak a 21. században is vannak lehetőségeik, hogy elérjék a fiatalokat. Egyik szerepük lehet például a biztonságos közeg megteremtése, ahol a diákok megoszthatják az őket érő kihívásokat. Másrészt természetesen feladata egy hitoktatónak a hit és értékrend képviselete – ezáltal egy komoly belső erőforrásra is rálelhetnek a tizenévesek. Bereczki Enikő kutatásából kiderül, hogy a magyar fiatalok megküzdési stratégiája nagyon kezdetleges: a közösségi média és az evés segít nekik a krízishelyzetekben, míg a hit ezeknél jóval többet tudna nyújtani. A hittanóra lehetőséget nyújt a személyes kapcsolatok kialakítására, és a modern technológiát ennél a tárgynál sem kell kizárni; össze lehet gyűjteni például olyan mobilapplikációkat, amelyek hasznosak a hitgyakorlásban, vagy a diákokkal együtt lehet gondolkodni arról, hogy érdemes jelen lenni keresztényként a közösségi médiában.
Az információgazdag előadás után fórum következett, ahol a hitoktatók felmerülő kérdéseikre kaphattak választ, majd a délután tanúságtételekkel folytatódott. Lugosi Mária hitoktató hálával a szívében osztotta meg, milyen lelki élményt jelentett neki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által szervezett, április végi római zarándoklat. „A Ferenc pápával való találkozást követően (ami programunk egyik csúcspontja volt) a Szent Péter-bazilikában mutattak be szentmisét nekünk, magyar zarándokoknak. Odamentem Szent Péter sírjához, és a pápa kérésére hallgatva imádkoztam érte – olyan tiszta szívből, ahogy eddig még soha. Megható pillanat volt számomra, hogy Péter apostolnál lehet az ő utódjáért könyörögni. Ahogy az is megérintett, mikor a szentmise végén elénekeltük a pápai himnuszt. Nem bírtam ki sírás nélkül: ’hol Szent Péter sírba téve…’. De nem csak lelki, közösségi élményekben is gazdag volt ez a néhány, Rómában töltött nap.”
A hitoktatási igazgatóság szervezésében nemrég új kezdeményezés indult el: januártól online gitártanfolyamot, júniusban pedig gitártábort tartottak a hitoktatók számára azzal a céllal, hogy minél többen megtanulhassák a gitározás alapjait, és így a hittanárok óráikat közös énekléssel tudják színesíteni. A tanfolyamon több mint húsz hitoktató vett részt, mindegyikük kapott egy-egy gitárt ajándékba. A táborban kiscsoportokba osztva tudtak gyakorolni, a megtanult dalokat pedig a zárókoncerten adták elő. Több keresztény előadóművész is segítette tanulásukat, így Bolyki László, Csiszér László, Gável András, Prazsák László és Tornay András. Csejkné Szorcsik Andrea hitoktató lelkesen mesélt a táborban szerzett élményeiről. „Felemelő volt, hogy ismét közösségben lehettünk, együtt zenélhettünk, biztattuk, támogattuk egymást, és addig gyakoroltunk, amíg sikerélményünk nem lett. Tapasztalom, hogy a hangszerre a hittanórákon felfigyelnek a gyerekek, és sokkal jobban át tudják érezni a lelkieket. Megérinti őket a dalok mondanivalója.”
Nemcsak gitártáborra, hanem a hitoktatók nyári táborára is sor került, idén már negyedik alkalommal. A szakmai napon ketten számoltak be a két turnusban megtartott táborról, buzdítva a kollégákat, hogy jövőre ők is legyenek részesei az élménynek. Novákné Tomcsányi Andrea és Zanati Márió azt emelték ki, hogy jó volt végre táborozónak lenni. „Mi, hitoktatók, táborról táborra megyünk, sok helyen besegítünk, szervezzük a programokat, és végre jó volt ettől mentesnek lenni. Egy kicsit nyaralni is mentünk ebbe a táborba, és valóban fantasztikus lehetőség volt a feltöltődésre. A tábornak köszönhetően a hivatásomban megerősödve indultam neki az új tanévnek” – mesélte Zanati Márió. A 180 hitoktató részvételével megrendezett őszi szakmai nap végül gyakorlati tudnivalókkal és imádsággal ért véget.
2024. október 6. vasárnap
Brúnó és Renáta
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?”...