CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2024. szeptember 11-én az egyházmegyei Szamaritánus Szolgálat intézményeinek vezetői Vácról Mátraházára zarándokoltak. Az egynapos programon intézményvezetők, gazdasági vezetők, vezető ápolók vettek részt, összesen huszonhét fő. A zarándoklat elsődleges célja, hogy hitben - küldetéstudatban megerősödjünk és megéljük a közösségi együttlét örömét. Ebben a küldetésben jelentett támaszt és iránymutatást a lelkészi szolgálatát végző Moys Gábor atya, akit Püspök Atya a váci egyházmegye fenntartásában lévő szociális intézmények lelkészévé nevezett ki 2024. aug. 1-jei hatállyal.
A buszúton Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ igazgatója, Pálfay Gellért osztotta meg gondolatait a közösségi program kapcsán és fogalmazta meg a zarándoklat konkrét céljait:
„A zarándoklat egy olyan lehetőség, ami többet kínál, mint egy jó szabadidős vagy kulturális program. Teljes földi zarándokutunk egyfajta szimbóluma, egy belső lelki - szellemi utazás, amelyben keressük Isten közelségét, a testi-lelki felfrissülést, a megnyugvást, a megtisztulást. Lehetőség, hogy kilépjünk a hétköznapok forgatagából, lelkünk-szívünk mélyére evezzünk és elhozzuk örömeinket-fájdalmainkat-nehézségeinket-elakadásainkat az Istennel és emberekkel való kapcsolatainkban. Idehozzuk egyéni élethelyzetünket: családunkat-emberi kapcsolatainkat, nehézségeinket-szenvedéseinket, megoldhatatlannak látszó feladatainkat, hivatásunkat, örömeinket, sikereinket. Idehozzuk közösségünk terheit-örömeit, amit most együtt akarunk hordozni, egymás iránti elfogadásunkat, tiszteletünket és szeretetünket. Odavisszük Isten elé; hálát adunk, felajánlunk, segítséget kérünk. Utunk célja, hogy mindannyian átéljünk azokat a kegyelmeket, amelyek által ezen a belső úton Isten megajándékoz minket, amelyek által testileg-lelkileg feltöltődve térünk haza erről a zarándokútról.”
Ezután a közösen imádkoztuk a rózsafüzért. Zarándoklatunk a Mátraházán található Naphimnusz Parkban folytatódott. Gábor Atya belépés előtt – lelki útravalóul – részletesen mesélt Assisi Szent Ferenc életútjáról és munkásságáról, kiemelt hangsúlyt fektetve a Naphimnusz keletkezésének körülményeire. Ezt követően közös séta következett a templom melletti Parkban, ahol a Naphimnusz tíz versszaka olvasható emléktáblákon, mellettük Várkonyi Maréza keramikus domborművei láthatók. A Parkban található Szent sebek kápolnája 2003-ban épült, benne Várkonyi Maréza szoborkompozíciója Szent Ferenc stigmatizációját (1224) jeleníti meg, melynek 800 éves évfordulóját idén ünnepeljük. „A hely az itáliai La Verna hegy magyar mása, onnan származó köveket építettek be, és egy kis üveg föld is helyet kapott a Szentföldről. Így lett a hegyoldal neve magyar Alverna.” (kekesonline.hu)
A templom bal oldalán található Szűz Mária Hét Örömének spirituális útját felolvasás, ima, énekek formájában jártuk be. A délelőtt fénypontjaként a már közösséggé kovácsolódott csapat szentmisén vett részt a Magyarok Nagyasszonya ferences kápolnában. Gábor atya prédikációjában - gondjainkat teljes szívvel átérezve - beszélt hivatásunk nehézségeiről, teherviselésről és felelősségvállalásról, odaadásról, szeretetről, háláról. A mi szívünk is megtelt hálával, a mise után feltöltődve hagytuk el a parkot. A délelőtti programot egy közösen elköltött, felszabadult, jó hangulatú ebéddel zártuk.
A délután egy kötetlenebb időtöltési lehetőséget nyújtott számunkra. A kora délutáni napsütésben a Mária út egyik közeli állomását célozva meg, a Máriácska kegyhelyre látogattunk, ahol különleges pillanatokat éltünk át. A hely meghittsége és különös atmoszférája azonnal magával ragadott mindenkit.
Hazafelé a gyöngyöspatai Kisboldogasszony római katolikus plébániatemplomhoz látogattunk. A nemrégiben felújított háromhajós gótikus templom igazi gyöngyszem, minden szegletében különleges megoldásokkal, történelmi emlékekkel találkozhatunk. A templom szentélyében a Magyarországon egyedülálló, Jézus családfáját ábrázoló Jessze-fa oltár áll.
Késő délutáni visszaérkezésünkkor az arcokon látható mosoly azt is tükrözte, hogy Gábor atya prédikációjának segítségével ismét megerősödött bennünk: „nem csupán falat rakunk, hanem katedrálist építünk” mindennapi munkánk végzésével.
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 4. szombat
Ulrik
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »