CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye állandó diakónusainak feleségei szeptember 27-28-án lelki hétvégén vettek részt nemzeti kegyhelyünkön Mátraverebély-Szentkúton. A második alkalommal megrendezett találkozóról Csillag Éva beszámolóját adjuk közre.Az első három szó a háláé. Hála Istennek, hogy Mátraverebély Szentkúton, a Szűzanya palástja alá gyűjtött 16 váci egyházmegyés diakónus feleséget egy „lelki wellness hétvégére”. Hála Marton Zsolt püspök atyának, aki már második évben gondol erre és meghívta, vendégül látta diakónusainak feleségeit. Hála Laczkó Mihály atyának a diakónusok egyházmegyei felelősének és Tóth András atya egyházmegyei spirituálisnak, akik fogadták az asszonyokat és színes lelki tartalommal töltötték meg az ajándék másfél napot.
A péntek esti megérkezés után színes képek segítségével mondtuk el egymásnak, a „hogy vagy?” körben az éppen aktuális lelki és testi állapotunkat, illetve azt, hogy mit és hogyan hagytunk otthon, ennek nehézségeit és örömeit. Körünkben volt Páll Melinda, a Váci Egyházmegye CsaládKözpontjának vezetője is.
Ezután játék következett. Templomaink tele vannak szimbólumokkal, üzenetet közvetítő tárgyakkal. Ezek közül választottuk ki azt, amelyik diakónus feleségi szolgálatunkat legjobban kifejezi. Volt több pad, templomajtó, nagyharang és kolomp, sekrestye, ambó, Szűz Mária szobor, Jézus Szíve kép, Cirenei Simon keresztúti állomás, szőnyeg a padok között és persze hozzá a gondolat, hogy miért és hogyan vagyunk férjeink mellett a szolgálatban. Az este éjszakába nyúlt, jól esett találkozni, beszélgetni, a hozott finomságokat kóstolgatni vagy éppen fáradtan megpihenni a kényelmes zarándok szálláson.
A szombati nap szintén szerepjátékkal kezdődött. Misi atya 16 féle „szerepet” fogalmazott meg szellemesen egy diakónus körül. Ezek közül választott ki-ki egy testhez állót: maga a diakónus, a felesége, gyerekei, kamasz és kisebbek, plébános, hitoktató nyugdíj előtt fáradtan, sekrestyés, képviselőtestület elnöke, püspök, a diakónus barátja, jóindulatú hívő, mindent kifogásoló hívő stb. Ezekből a szerepekből állítottunk össze egy „performance”t, amit azután az atyáknak és Páll Melindának adtunk elő.
Az ötletek kavalkádját Molnárné Jávori Orsi rendezte egymás utániságba. Könnyesen kacagtunk már az előkészület alatt is, majd az „előadáson” a nézőinkkel együtt. Azt gondolom, hogy a közös nevetésnél erősebb közösség formálás nincs is. Persze a könnyek ilyenfajta adománya is ajándék, kegyelem. Nagyon összehozta a csapatot.
Páll Melinda ezek után egy ‘idő tortát’ készíttetett velünk, amelyre egy hét, 168 óra tevékenységeit rajzoltuk be mintegy óra perceit beosztva a kört. Érdekes volt ilyen módon tudatosítani, mivel mennyi időt töltünk a valóságban ezt összehasonlítva a vágyainkkal vagy azzal, amin jó lenne változtatni. Azzal álltunk fel, hogy ezt a férjeinkkel is meg kellene csináltatni.
Az összegzés, végszó után finom ebédnél köszöntöttük Misi atyát Szent Mihály előnapján. András atyának még várni kell Szent Andrásig, de neki is hála, hála és hála.
Isten pedagógiája vezet azon az úton, ahol ismeret és szeretet kézenfogva járnak. Az Ószövetségben megismerni, egyben megszeretni jelentést hordoz. Az örök élet ígérete pedig abban áll, hogy megismerjük Istent. Megtapasztalhattuk ennek a bibliai igazságnak valóságát. Az eddigi két „lelki wellness-hétvégén”, a játékok és beszélgetések segítségével egyre jobban megismertük és megszerettük egymást. Minden erőltetés nélkül, mintegy „magától” teljesítve Jézus kérését, parancsát, „Arról ismerjék meg, hogy keresztények vagytok, hogy szeretitek egymást.”
Csillag Éva
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »