CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A főiskola Neurofeedback Módszertani Műhelyében a hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik a különleges módszertEttól a tanévtől a neurofeedback módszerét is megismerhetik a hallgatók az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, amely az ország első olyan pedagógusképző intézménye, ahol beépítik a tantervbe az autizmus-spektrumzavarral, ADHD-val és figyelemzavarral küzdő gyerekek fejlesztéséhez is hatékonyan használható módszert. A gyakorló pedagógusok közül még mindig kevesen ismerik a neurofeedbacket, miközben meredeken emelkedik a súlyos tanulási vagy magatartási zavarral diagnosztizált gyerekek száma.
A neurofeedbacket a NASA fejlesztette ki az 1960-as években, pilóták és űrhajósok kiképzésénél alkalmazták, ma azonban már világszerte használják – többek között figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD), autizmus-spektrumzavarral és figyelemzavarral küzdő gyerekek fejlesztéséhez. „A neurofeedback az idegrendszer önszabályozását támogatja egy tanulási folyamattal. Segít visszajelezni, hogy az idegrendszerünk az adott pillanatban megfelelően működik-e” – magyarázza a módszer tudományos alapjait Kisné Hullán Gabriella neurofeedback tréner, gyógypedagógus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával együttműködő Országos Biofeedback és Neurofeedback Egyesület elnöke.
A neurofeedback fejlesztéseken a gyerekek mozgóképet – mesét, filmet, játékot vagy éppen gifeket – néznek, miközben egy EEG, vagyis elektroenkefalográf készülék monitorozza idegrendszeri tevékenységüket. „Különféle neurofeedback módszertanok vannak, de mindegyikben közös, hogy a szoftver visszajelzést ad a gyerekeknek arról, az adott pillanatban optimális-e az agyműködésük. Van olyan módszertan, ahol az éppen nézett mese bosszantóan szakadozni kezd, ha a gyerek széthullik fejben, de ha ismét megfelelő állapotba képes hozni az agyát, akkor a mese újra élvezhetővé válik. Más módszertanok feladatok elé állítják az adott személyt, vagy éppen olyan visszacsatolást adnak, amely a hatékonyabb önszabályozást serkenti” – magyarázza a szakember. Az agy a tréningeknek köszönhetően „megtanul” hatékonyabban működni, ez pedig számos tanulási és egyéb zavar leküzdésében nyújt segítséget.
A neurofeedback egyes módszereit már két-két és fél éves kortól lehet alkalmazni, de egészen idős, demenciával élő embereknél is eredményesen használják a szakemberek. A neurofeedback már közel 20 éve jelen van Magyarországon, a becslések szerint több mint 100-120 végzett tréner lehet itthon, a pedagógusok közül mégis kevesen ismerik ezt a fejlesztési lehetőséget – pedig gyakorlatilag minden óvodai-iskolai csoportban van az átlagostól eltérő neurológiai fejlődésű gyerekek.
Egyre több gyerek küzd súlyos tanulási zavarral
Az elmúlt években ugyanis meredeken emelkedett az autizmus-spektrumzavarral diagnosztizált gyerekek száma, és egyre többen küzdenek súlyos tanulási zavarral, magatartászavarral és beszédfogyatékossággal is. „2001 és 2023 között 30-ról 9700-ra nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél autizmus-spektrumzavart állapítottak meg, de hasonló a helyzet a súlyos tanulási zavarral is, a diagnosztizált gyerekek száma 2001 és 2023 között 7000-ről 45 ezerre ugrott. A beszédfogyatékossággal küzdő gyerekek száma is folyamatosan nő, ma már 7000 körül mozog, rajtuk kívül 6500 gyereket figyelemzavarral, 3000-et pedig súlyos magatartászavarral diagnosztizáltak” – mondja Prof. Dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, az intézmény Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának vezetője.
„És ez csak a jéghegy csúcsa” – hangsúlyozza a szakember, hiszen a statisztikák csak azoknak a gyerekek számáról adnak képet, akik már megkapták a diagnózist, így sajátos nevelési igényűnek számítanak. Mellettük azonban ott vannak azok az óvodások és iskolások, akiknek beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézségeik vannak, vagy súlyosabb a problémájuk, de egész egyszerűen még nem jutottak el szakemberhez.
Ez egyben azt jelenti, hogy a pedagógusképző intézményeknek fel kell készíteniük hallgatóikat az átlagostól eltérő neurológiai fejlődésű gyerekek iskolai-óvodai támogatására. A főiskola Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának célja éppen az, hogy széles körben ismertté váljanak azok a fejlesztési módszerek, amelyek már bizonyítottak, és ezek bekerüljenek a mindennapi pedagógiai gyakorlatba. „Az alapvetésünk az, hogy nincsenek csodaszerek, minden gyermeknél meg kell találni a leghatékonyabb módszert. Ezért fontos, hogy minél több lehetőséget megismerjünk – nem az a cél, hogy ezeket feltétlenül a pedagógusok használják, hanem az, hogy tudjanak mit javasolni a szülőknek, ha probléma van, és értsék, mi történik a tanítványukkal egy-egy ilyen fejlesztésen” – hangsúlyozza.
A Neurofeedback Módszertani Műhely létrehozásával az Apor Vilmos Katolikus Főiskola összes hallgatója, így a leendő óvodapedagógusok és tanítók is megismerhetik a neurofeedbacket, a tudományos alapok elsajátítása mellett a gyakorlatban is kipróbálhatják az eszközöket. A módszer ugyanakkor az intézmény két féléves, az atipikusan fejlődő (diszlexiával, diszpraxiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, figyelemzavarral, hiperaktivitással, autizmus-spektrumzavarral küzdő vagy kiemelkedően tehetséges) gyerekek fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó szakirányú továbbképzésén is tananyag.
Apor Vilmos Katolikus Főiskola
A Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein a hallgatók államilag elismert BA- és MA-diplomát szerezhetnek, de az intézmény számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, a mai elvárásoknak megfelelő campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, és különös hangsúlyt fektetnek az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló módszerekre, a reformpedagógiák szellemi örökségére és az egyházi intézményhálózat innovációira.
Fotó: Neurofeedback Shutterstock, AVKF
A régóta gyermekre váró párok hosszú éveken keresztül formálódnak olyan lelki terhek alatt, amiket mások nem feltétlenül tudnak elképzelni. A bizonytalanság, az elszigetelődés, a feszítő vágyakozás a saját gyermek után, átformálhatja a párkapcsolatot, az istenkapcsolatot. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018-ban indította el az Anna-Joachim Programot, ahol mentálhigiénés szakemberek különféle módszerekkel segítik a meddőséggel küzdőket. Homokiné Hollósi Cecília, az Anna-Joachim Program szakmai vezetője, klinikai tanácsadó szakpszichológus, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesteroktatója. Király Eszternek nem csak az Anna-Joachim Programról és a meddőséggel küzdő párok lelki támogatásáról, hanem a gyermektelen évektől az örökbefogadásig ívelő életútjáról is mesélt.
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 20. szerda
Bernát és Felícia
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam...
Összes program »