CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Október 4-én, pénteken egész napos konferenciát szervezett a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) a Gyermekjogokért Egyesülettel karöltve, azzal a céllal, hogy az okoseszközök megfelelő használatában segítséget nyújtsanak az EKIF intézményeibe járó diákoknak, az ott dolgozó pedagógusoknak és a gyermekek szüleinek. A program, melyen számos szakember tartott információgazdag előadást, egy 10+1 pontból álló, a gyermekek okoseszköz használatáról szóló kiáltvány megfogalmazásával zárult, melyet az alábbiakban közlünk.A gyermekek okoseszköz használatáról, annak káros hatásairól, a helyzet jobbításának szándékával
Alulírottak 2024. október 4-én közös gondolkodáson vettünk részt a Gyermekjogokért Egyesület és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében tartott GyerekjogFeszt és Konferencia rendezvényen. A résztvevő püspök, az intézményfenntartó felelőse, a téma avatott szakemberei, az EKIF fenntartásában lévő oktatási intézmények vezetői, a diákönkormányzatok- és a szülői önkormányzatok tagjai egyetértettek az alábbi, 10 +1 pontban megfogalmazott kiáltványban, melyet gyermekeink védelme érdekében, az őket támogató szülők, pedagógusok és intézmények, szervezetek segítésének szándékával teszünk közzé.
1. A gyermekek túl korán, sok esetben már csecsemő korukban ki vannak téve a képernyő – okostelefon, tablet, számítógép, televízió – káros hatásainak. Szakemberek és pedagógusok felhívják a figyelmet, hogy a képernyőhasználat már egészen kis korban függőséget okozhat, és súlyosan károsíthatja a gyermek idegrendszerét, kompetenciáit és készségeit.
2. A képernyőfüggőség tünetei hasonlóak a többi, jól ismert függőség tüneteihez: a függő az eszközhasználat rabjává válik, melynek okaként a szakemberek a személyes képernyőhasználat által kiváltott kiemelkedően magas dopamin termelődést nevezik meg, amely a természetes módokon (párkapcsolat, sport, étkezés, közösségi élmény stb.) kiváltott dopamin mennyiségnek akár a többszöröse is lehet.
3. Oktatási intézményeinkbe – óvodától középiskoláig – járó gyermekek között nagy számban megtalálhatóak olyanok, akik már függőség jeleit mutatják. Őket is, és azokat is védeni kell, akik még nem problémás felhasználók, hiszen gyermekként nem rendelkeznek azokkal a megküzdési készségekkel, amikkel mi, felnőttek esetleg igen.
4. A gyermekek védelmében széles körű összefogásra van szükség az oktatás és gyermekvédelem szereplői, a szülők és a szakemberek között.
5. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ebben az összefogásban gyermekjogi megközelítést alkalmazzunk és a gyermekek jogait szem előtt tartva, a saját felelősségünket felvállalva tegyünk a gyermekek védelméért.
6. Üdvözöljük az okoseszközök oktatási intézményekben történő használatának korlátozását célzó új jogszabályt, egyben kijelentjük, hogy a jogszabály önmagában nem tud célt érni: annak alkalmazása mellett az is szükséges a hatékony cselekvéshez, hogy a szülők tudatosan kezeljék saját okoseszközeiket, gyermekeiket pedig - együttműködve az oktatási intézménnyel - otthon is korlátozzák a személyes képernyő használatában.
7. Szülőként, pedagógusként, szakemberként elköteleződünk amellett, hogy azokat a szabályokat, melyeket gyermekeink számára kívánatosnak tartunk, saját magunkra is vonatkoztatjuk: változás csak úgy érhető el, ha pozitív mintát adunk, ha példával járunk elöl a gyermekeink előtt a saját okoseszköz használatunk korlátozásával, egyidejűleg a gyermekeink számára osztatlan figyelmet biztosítunk, bizalmi légkört alakítunk ki.
8. Valljuk, hogy a gyermekeinknek joga van a teljes, boldog gyermekkorhoz, benne többek között a testi-, érzelmi-, lelki fejlődéshez, valamint a mentális egészséghez. A korai okoseszköz használat megengedésével ebben a jogukban korlátozzuk őket. Ezért - a legmodernebb kutatások eredményeire támaszkodva - nem tanácsoljuk, hogy a gyermekeknek a szülők okoseszközt adjanak 14 éves kor előtt, a személyes képernyő használatát pedig csak korlátozottan, oktatási- vagy ismeretterjesztési céllal és ellenőrzötten szabad csak megengedni.
9. Szülőként, pedagógusként arra kell törekednünk, hogy a gyermekek számára az okoseszközök által okozott dopamin függőség helyett valós alternatívát nyújtsunk: érték- és érzelemgazdag, örömet okozó tevékenységek sorával a függőség visszaszorítható és megelőzhető, ezért azok szervezésével vagy a diákok önszerveződésével létrejövő ilyen tevékenységek támogatásával kell segítenünk a gyermekeket.
10. Kiemelten fontosnak tartjuk és elkötelezettek vagyunk abban, hogy a szülőket, pedagógusokat, az oktatás szereplőit a megfelelő képzésekkel, ismeretterjesztő, tájékoztató alkalmak tartásával megismertessük az okoseszközök-, a személyes képernyő-, a videojátékok-, a közösségi média- és egyes internetes tartalmak, mint pl. a pornográfia okozta nagyon súlyos, és esetenként visszafordíthatatlan káros hatásokkal.
+1 Ez utóbbi keretében a Szent István Intézet a Váci Egyházmegyével, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságával együttműködésben digitális detox kampányt indít, melynek célja annak demonstrációja, hogy a személyes képernyő használatának megvonása milyen hatást gyakorol a résztvevő diákok idegrendszerére, érzelmi intelligenciájára, figyelem-koncentrációs készségére. A mérés ideje 2025. nagyböjtje lesz, annak eredményéről egy tanulmányban tájékoztatjuk majd az érdeklődő magánszemélyeket és szervezeteket.
Vác, 2024. október 4.
Marton Zsolt
váci megyéspüspök
dr. Puskás Balázs
Váci Egyházmegye
Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága főigazgatója
dr. Benyusz Márta
Gyermekjogokért Egyesület elnöke
dr. Máthé Zsuzsa
a Szent István Intézet igazgatója
Hal Melinda
klinikai szakpszichológus
Pöltl Ákos
családbiztonsági szakértő
Dr. Gloviczki Zoltán
az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora
Uzsalyné Dr. Pécsi Rita
neveléskutató
Horváth Szilárd
A Búzaszem Katolikus Általános Iskola igazgatója
| Manifesztum_gyermekjogi_konferencia.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
A Váci Egyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Az ünnep részeként kerül bemutatásra az EGYÜTT ÉPÍTJÜK! c. misztériumjáték, amely több képben kíséri végig a nézőket az egyházmegye történelmén a szentistváni alapítástól a 20. századig.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.2026. május 25. hétfő
Orbán
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...
Összes program »