A sajtótájékoztatón a huszonegy leendő bíboros közül hárman is részt vettek: Ignace Bessi Dogbo, az elefántcsontparti Abidjan érseke; Tarcisio Isao Kikuchi tokiói érsek és Jaime Spengler brazil érsek Porto Alegreből.

A szinódusi közgyűlés hatodik napján tartott sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták, hogy a közgyűlés résztvevői 62 ezer eurót adományoztak a gázai Szent Család katolikus plébánia számára. Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, a szinódus információs bizottságának elnöke beszámolt arról, hogy az összegyűlt összegből 32 ezer eurót a szinódus résztvevői adományoztak, további 30 ezer eurót pedig az Apostoli Alamizsnahivatal ajánlott fel. A bíboros elmondta, hogy a pénzadományt a jeruzsálemi apostoli nunciatúrán keresztül juttatták el, és már a gázai Szent Család-templom plébánosának, Gabriel Romanelli atyának rendelkezésére áll. A közgyűlés résztvevői tapssal válaszoltak az argentin pap által küldött köszönő videóra, amelyet a Vatikáni Sajtóirodában mutattak be.

Paolo Ruffini arról is beszámolt, hogy a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma húsz új tagot nevezett ki a 2018-as szinódus után létrehozott Nemzetközi Ifjúsági Tanácsadó Testületbe (IYAB). A főtitkár a szinódus valamennyi résztvevője nevében jókívánságait fejezte ki „a fiataloknak, akik elkötelezték magukat az Egyház szolgálata mellett.”

Az október 8-án, kedden délelőtt a VI. Pál teremben, 350 fő jelenlétében tartott megbeszélések központi részét a szinódus záródokumentumának kidolgozásával foglalkozó bizottság 14 tagja közül 7 tag megválasztásának szentelték. A szavazás előtt Riccardo Battocchio, a szinódusi titkárság speciális titkára emlékeztette a jelenlévőket, hogy nem maga a bizottság fogalmazza meg a záródokumentumot, hanem felügyeli annak folyamatát.

A szavazás után a nyelvi csoportok részéről hangzottak el beszámolók, melyekben különösen „kiemelték a keresztény beavatás és a kapcsolatok fontosságát egy szinodálisabb egyház megteremtésében”, valamint azt, hogy „a szinodalitás útján járva szükség van a kapcsolatok megtérésére.” A résztvevők „a karizmák és a szolgálatok közötti kapcsolatot” is hangsúlyozták, továbbá reflektáltak „a klerikális nárcizmus elkerülésének lehetőségeire, a megszentelt élet fontosságára, a meghallgatásra, a missziókhoz kapcsolódó szolgálatok differenciáltságára, valamint a kulturális és helyi kontextusokra”.

Sheila Pires, a szinódus információs bizottságának titkára beszámolt arról, hogy a nyílt hozzászólások során 18 résztvevő is a keresztény beavatás témájában kért szót. Többen közülük kifejezték annak szükségességét, hogy a kapcsolati megtérést kell a középpontba helyezni, ahogyan azt már a nyelvi csoportok is érintették. „Néhányan kiemelték az egyházi botrányok által megsebzett kapcsolatok gyógyításának szükségességét, kezdve a visszaélésekkel, hangsúlyozva a bizalom fontosságát a szinódusi út megerősítése érdekében.” Mások a diakónia mélyebb tanulmányozását javasolták az Egyház megújítása érdekében, továbbá rámutattak „Isten népe ekkléziológiájára, valamint a szeretet és a misszió fontosságára”. Hangsúlyozták, hogy „a szegények iránti szeretet az Eucharisztiából születik, és hogy az evangélium tanítása szerint gondoskodnunk kell azokról, akik marginalizált helyzetben vannak, az elutasítottakról, és azokról, akik néha még az Egyházból is kirekesztettnek érzik magukat”.

A felszólalók azt is megjegyezték, hogy „a szekularizált világban a keresztény beavatás folyamata egyre inkább elengedhetetlenné válik. Ahhoz, hogy az evangélium tanúi lehessünk, prófétává kell válnunk, és a hitre nevelés folyamatosságára van szükség fiatal kortól kezdve, az egész közösség bevonásával”. Megjegyezték továbbá, hogy a közgyűlésnek mindenképpen tárgyalnia kell a nők részvételéről az Egyház vezetésében.

Emellett a Krisztus szeretetéhez kapcsolódó megbocsátás témáját is érintették. A felszólalók megismételték, hogy közösség nélkül nincs keresztény beavatás. „Ezért néhányaktól nagyobb elkötelezettséget kér az újonnan megkereszteltek kísérésére.”

Végül néhány felszólaló rámutatott, hogy az Instrumentum laboris, a szinódus munkadokumentuma nem szentel elég figyelmet egyes egyházi valóságoknak és mozgalmaknak, amelyek fontosságát – mint mondták – el kellene ismerni. „Ismét kérték, hogy az egyházi dokumentumokat, beleértve a szinódus dokumentumait is, mindenki számára érthető nyelven írják meg” – ismertette Sheila Pires.

A szinódusi munka egyik fő témájára utalva Ignace Bessi Dogbo érsek a keresztség szentségére összpontosított. „Ennek köszönhetően hasonulunk Krisztushoz, mindannyian Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként ismerjük fel magunkat.” A keresztség „lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy meglássuk másokban Jézus személyét és arcát”. Párhuzamot vonva az egyetemes egyházban történtek és a szinóduson ezekben a hetekben zajló események között, az abidjani érsek kiemelte a kölcsönös meghallgatás és a VI. Pál teremben megtapasztalt kapcsolatok fontosságát, amelyek „a közösség és a megosztás rendkívüli légkörében” zajlanak. „Tisztában vagyunk azzal, hogy nem változtatjuk meg lényegében az Egyházat, ám egy olyan folyamat részesei vagyunk, amely a közeljövőben az Egyház életének átalakulásához vezet” – fogalmazott Ignace Bessi Dogbo, megjegyezve, hogy a meghallgatás képessége a kölcsönös elismerésből fakad, amely „lehetővé teszi, hogy mindenkinek meglegyen a helye az egyházi közösség életében”.

Tarcisio Isao Kikuchi érsek szintén a meghallgatásról beszélt a japán egyház tapasztalataira összpontosítva. „A két szinódusi ülésszak között hazámban lefektettük a valódi szinodalitás alapjait” – mondta a tokiói főpásztor. Országos találkozót tartottak papok, világiak, önkéntesek és különböző tevékenységekben részt vevő szolgálattevők számára, „amelynek során megerősödött a Szentlélekben való párbeszéd, amelyet itt, a Vatikánban is gyakorlunk a szinódusi munka során ezekben a napokban” – tette hozzá. „A közös cél – összegezte Kikuchi bíboros, aki 2023 májusától a Caritas Internationalis elnöke –, hogy keressük, találjuk meg és építsük a közös alapot a szinodalitás útján.”

Jaime Spengler brazil érsek arról beszélt, hogy meglepődött, amikor bíborossá választották. „Éppen befejeztem Carlo Maria Martini gyönyörű könyvének, a Sequela Christinek az olvasását, amikor csörgött a telefonom. Sokan gratuláltak, de nem tudtam, miért. Aztán sok barátom azt tanácsolta, hogy nézzem meg a vasárnapi Úrangyala imádságot, mert a pápa megemlít engem. Akkor értettem meg. Természetesen nagyon örültem, tudván, hogy bíborosnak lenni azt jelenti, hogy a pápát és az Egyházat szolgálom. Hálás vagyok a Szentatyának a lehetőségért, hogy a világ, az emberiség és az Egyház történelmének ily törékeny pillanatában együttműködésre kaptam meghívást.”

A három újonnan megválasztott bíboros ezután válaszolt az újságírók kérdéseire. A kérdés kapcsán, hogy milyen irányítási stílust kellene a szinódusnak képviselnie, Jaime Spengler érsek rámutatott annak „összetettségére” egy olyan világban, amelyet a „demokráciák válsága” sújt, ahol következésképpen a „tekintély kérdése” kritikussá válik. Porto Alegre érseke felidézte VI. Pál pápa szavait, aki kifejtette, hogy az emberek „jobban hallgatnak a tanúkra, mint a tanítókra, és ha hallgatnak a tanítókra, akkor azért, mert ők tanúk”. Ezért a hatalom nem „szociológiai tényezőből”, hanem „etikai, erkölcsi és vallási” tanúságtételből fakad.

Ehhez kapcsolódan Tarcisio Isao Kikuchi érsek hangsúlyozta, hogy el kell mozdulni a „piramisszerű” stílustól a „szinodális” stílus felé. Ez azonban nem eredményezheti azt, hogy a döntéshozatal kizárólag „konszenzuson” alapuljon. „Biztosnak kell lennünk abban, hogy a szinodalitást ugyanúgy értjük.” „...a közösségi megkülönböztetésben is van valaki, akinek meg kell hoznia a végső döntéseket”.

A három bíborosjelöltet, akik a világ három különböző részéből érkeztek, arra kérték, hogy nevezzék meg közösségeik egy-egy jellegzetes vonását. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ragaszkodnak az „ajándékok cseréjének” szinódusi eszményéhez.

Tarcisio Isao Kikuchi megjegyezte, hogy ez „korábban Nyugatról Keletre, az iparosodott országoktól a fejlődésben lévő országokig” történt, most azonban paradigmaváltás történt: a Ferenc pápa által említett „perifériák” a központ szerves részévé váltak, amely korábban az európai kontinens volt. Ignace Bessi Dogbo az afrikai egyházmegyék „spirituális gazdagságát” hangsúlyozta, ahol „a hitet örömmel élik meg.” Megosztotta, hogy amikor megtudta, hogy bíborossá kreálják, faluja közössége az utcára vonult, és a helyi zenekarral ünnepeltek. „Afrikának osztoznia kell a szegény, alázatos emberek egyszerű örömében, akik örülnek az apró dolgoknak” – mondta.

Jaime Spengler többek között a német, olasz, lengyel, ukrán és japán bevándorlók fontos szerepét emelte ki Latin-Amerika evangelizálásában. Őket gyakran „becsapták, szenvedtek, de egy nagyon szép tulajdonság jellemzi őket: az elszántság”. A porto alegrei érsek arra a kérdésre, amely Amazónia vonatkozásában egy speciális rítus létrehozásának lehetőségét kutatja az őslakosok körében, elmondta: esetükben néha „hónapok, sőt évek telnek el az Eucharisztia ünneplése nélkül”. A Latin-Amerikai Püspöki Tanácson (CELAM) belül, amelynek ő az elnöke, csoportok dolgoznak egy ilyen integráció lehetőségén. E hipotézis mellett a hagyományos római rítus „inkulturációjának” gondolata is felmerül a helyi lakosság körében. Emlékeztetett az őslakos hívek hitéletére és méltóságára. „Olyan értéket képviselnek, amelyet néha már nem látunk saját miséinkben, bármilyen ünnepélyesek is legyenek azok.”

Kérdés hangzott el a klímaváltozásról és a Rio Grande do Sulban a közelmúltban bekövetkezett, jelentős károkat okozó áradásokról is, amely az ország történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája. A dél-amerikai országban 2024-ben 76 százalékkal nőtt a tűzesetek száma, ami az elmúlt 14 évben a legmagasabb számot jelenti. Jaime Spengler érsek szerint a szinódus által elemzett különböző „kapcsolatok” közül nagy figyelmet kell fordítani a „közös otthonunkkal” való kapcsolatra. „Ez a megfontolás túlmutat az emberiség túlélését fenyegető puszta veszélyen, és még nagyobb hangsúlyt kap, ha a bolygót Isten teremtményének tekintjük.”

Végül a brazil érseket a papi cölibátus témájáról kérdezték. Az „állandó diakonátus” tapasztalataira támaszkodva Jaime Spengler azt mondta, hogy „talán a jövőben ezeket a férfiakat pappá lehetne szentelni egy adott közösség számára. Hogyan tovább? Nem tudom, de úgy közelíthetjük meg, hogy a teológiai szempontokat és az idők jeleit is szem előtt tartjuk” – zárta gondolatait.

Fordította: Kalmár Petra

Forrás: Duna-parti Iskola; Vatican News

Fotó: Pásztor Péter/Jézus Társasága

Magyar Kurír